"Ennek valamiért így kellett lennie" - Pataki Zita elárulta, már végleg lemondott a gyerekről

Pataki Zita gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pataki Zita és párja éveken keresztül próbálkoztak, hogy gyermekük foganjon, de 10 lombik után feladták a küzdelmet. Az időjós elmondta, már beletörődtek abba, hogy nem lesz gyerekük.

Pataki Zita és párja 10 lombik után döntöttek úgy, hogy letesznek a gyerekvállalásról, és mára az örökbefogadást is elengedték. "A gyerek utáni vágyat és érzéseket nem tudjuk olyan egyszerűen kontrollálni, ezek ösztönös dolgok. Akkoriban nem tudtam még, hogy ezt később hogy fogom gondolni, de mára lecsendesedett, letisztult bennem minden, és tudom, hogy a mi történetünk Attival így teljes" - árulta el Pataki Zita.

Pataki Zitáék már letettek a gyerekvállalásról Fotó: Rácz Tomi

"

Az endometriózis ma már nem zárja ki a gyerekvállalást, sajnos nálam még nem volt ilyen fejlett az orvostudomány, mint most.

De ennek valamiért így kellett lennie... Olyan ez, mint amikor egy szülőnek nagykorú lesz a csemetéje, és el kell engednie a nagyvilágba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.