Figyelem! Végrehajtással fenyegetőző csalók garázdálkodnak, idősektől csalnak ki pénzt

Forrás: Shutterstock -
Fővárosi Főügyészség lopás csalás végrehajtás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elmúlt időszakban a fővárosban is elterjedtek az unokázós típusú csalásokhoz hasonló, úgynevezett végrehajtós csalások - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleményében azt írta, az ilyen csalások jellemzője, hogy a sértettet egy magát egy végrehajtó iroda munkatársának vagy bírósági dolgozónak kiadó személy hívja fel azzal, hogy vele szemben tartozás miatt végrehajtási eljárás folyik.

a kép: illusztráció Forrás: Shutterstock

A csalók azt mondják, hogy a sértettnek azonnal át kell utalnia a tartozását a megadott bankszámlaszámra. Ellenkező esetben a végrehajtó - akár pár órán belül - rendőrökkel együtt megjelenik lakásán, és ha kell, a lakását is "feltörik" azért, hogy a tartozás fejében ingóságokat foglaljanak le.

Az elkövetők pszichés kényszerrel igyekeznek a hivatalos eljárás látszatát kelteni, ügyszámot is kitalálnak, többnyire forintra pontos összeget jelölnek meg. Az elkövetők tipikusan szervezetten, többen együttműködve dolgoznak.

A főügyész közlése szerint a fővárosban már több tucat ilyen típusú bűncselekmény miatt folytatnak nyomozást. Az egyik ügyben a készenléti rendőrség nyomozói többeket gyanúsítottként hallgattak ki. A megalapozott gyanú szerint két férfi és egy nő 19 embert, több tíz- illetve százezer forinttal károsított meg vagy próbált megkárosítani ilyen csalásokkal.

A Fővárosi Főügyészség különösen az időskorúak figyelmét hívja fel arra, hogy az ilyen telefonhívásoknál gyanakodjanak, és igyekezzenek tisztázni, valós-e a megkeresés. Azonnal ne utaljanak pénzt, mindig ellenőrizzék a lakóhelyük szerinti bíróságon, hogy folyik-e ellenük végrehajtás. Kérjenek telefonszámot a visszahíváshoz, jegyezzék fel, milyen nevet mond a hívó, és ragaszkodjanak a személyes ügyintézéshez az állítólagos végrehajtói irodában. Ha ezt a hívó fél elutasítja, vagy egyéb gyanús körülmény merül fel, késedelem nélkül értesítsék a rendőrséget - kéri az ügyészség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.