Radics Gigi ezért volt távolt gyerekétől: "Tudtam, hogy a lehető legjobb helyen van"

Forrás: Radics Gigi -
A Dal Radics Gigi gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Radics Gigi A Dal miatt egy napig távol volt kislányától, ami eddig a leghosszabb idő, amit gyermeke nélkül töltött. Elárulta, tudta, hogy a legjobb helyen van a gyereke, de rossz érzés volt tőle távol lenni.

Radics Gigi hihetetlenül örült, hogy felléphetett A Dalban, hiszen megannyi művésztársához hasonlóan neki sem volt már jó ideje fellépése. Ennek ellenére nagyon nehezen viselte, hogy emiatt távol kellett lennie gyermekétől. Ugyan a tévében csak néhány percig láthattuk, az előkészületek és a próbék miatt egy egész napra édesanyjára kellett hagynia kislányát. Tudta, hogy jó kezekben van gyereke, de így is nagyon izgult.

Radics Gigi Forrás: Radics Gigi

Tudtam, hogy a lehető legjobb helyen van a lányom, de természetes, ha ilyenkor is izgul az ember.

"Rossz volt, hogy a járvány miatt nem lehettek velem a fellépésemen. Úgy tervezem, ha elmúlik a vírusveszély, Bella is jön majd velem a koncertekre. Szeretném, ha megismerné azt a világot, amelyben én élek"mondta még

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.