Hosszú Katinka elégtételt akar: "Az elkövető, élete végéig szóló eltiltásra számíthat"

Fotó / Fürjes Viktória -
úszónő bosszú elégtétel edzésterv Hosszú Katinka lopás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A háromszoros olimpiai bajnok úszót egy külföldön és Magyarországon is ismert szakember károsította meg: busás összegért, Németországban adta el a Katinka által összeállított edzéstervet.

Hosszú Katinka Shane Tusup mellett ért el először óriási sikereket, később felkészülését egyedi módszereivel továbbfejlesztette. Úgy tudni, a szakember 50 ezer eurót, azaz 18 millió forintot kapott az úszónő edzésterveiért. A Blikk információi szerint Hoszú Katinka is elégtételt akar, és támogatja az eljárást.

A Magyar Úszószövetség elnöke, Wladár Sándor a napilap megkeresésére elmondta, Katinkát nagyon felháborították a történtek, és a szövetség segítségét kérte az ügy tisztázásában.

"Elmondtam neki, mindent megteszünk, hogy rátaláljunk a tettesre.

Fegyelmi eljárást indítottunk, s ha kiderül, ki az elkövető, élete végéig szóló eltiltásra számíthat, míg a bajnoknő több millió forintos kártérítést is követelhet tőle.

Elfogadhatatlan és megdöbbentő, ami történt"

-mondta.

Hosszú Katinka Fotó / Fürjes Viktória

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.