Heti holdnaptár (április 12-18.): meglehetősen mozgalmas hét áll előttünk

Forrás: Shutterstock -
asztrológia ezotéria holdnaptár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy meglehetősen mozgalmas hét áll előttünk. Hétfőn Kos Újholddal indítunk, ez pedig segíti a folyamatos feltöltődést, fejlődést, a széleslátást, a megértést, és nem utolsó sorban az együttműködés lehetőségét. A Kosban járó Merkúr, Nap és Vénusz szinte minden nap meg fognak minket lepni valami újjal és egyedivel. Ez a hét főleg a tüzes Kosoknak, Nyilasoknak és Oroszlánoknak hozhat kiemelkedő sikert, érdemes erre fókuszálni. Javallott a szokásosnál több időt szentelni az önfejlesztésre, emellett előremutató ötletek pattannak ki a fejünkből, ezeket érdemes leírni, rendszerezni, és okos tervezés mellett aktívan dolgozni a megvalósításon.

2021. április 12., hétfő a ♈ban (Újhold, Kos)

A harmónia fenntartása mellett feltétlenül ajánlott az aktivitás és a tervek megvalósítása. Jó ez a nap szeretetre, figyelemre, de óvatosan kell bánni ezekkel az energiákkal, mert elragadhatnak bennünket az érzelmeink.

2021. április 13., kedd a ♉ban (Növő hold, Bika)

Legyél aktív, lelkes, és figyelj az érkező hírekre, sok meglepetést tartogat ma az élet. Olyasmit is megláthatsz, ami eddig rejtve volt előtted. Emellett a kapkodás és az elhamarkodott véleménynyilvánítás kerülendő!

2021. április 14., szerda a ♉ban (Növő hold, Bika)

Feltétlenül ki kell nyitni a szemeket, mert végre lehull a lepel a teljesen felesleges dolgokról. Új munka, új szerelmi és baráti kapcsolatok lehetősége nyílik meg előtted, legyél jelen az életedben!

2021. április 15., csütörtök az ♊ben (Növő hold, Ikrek)

Érdemes ma kérdezni, s a válaszokat meghallgatva azokat kiértékelni és a magunk javára fordítani. A tisztánlátás segíthet abban, hogy merre menjünk tovább, mikor, és legfőképpen kivel...

2021. április 16., péntek az ♊ben (Növő hold, Ikrek)

A bűnbánatra és a megbocsátásra jó nap a mai, ezért kizárólag az igazat mondjuk, ne és semmi áron ne beszéljünk félre. Leterhelő lehet beismerni a saját hibáinkat, de az őszinteség kifizetődik.

2021. április 17., szombat a ♋ban (Növő hold, Rák)

Fura nap, fura helyzetekkel, a megbocsátás lehetőségével. Lehetünk döntőbírók, ha erre kér fel valaki. Érdekes információkhoz jutunk, akkor is, ha azokat nem keressük.

2021. április 18., vasárnap a ♋ban (Növő hold, Rák)

Ezt a napot szánjuk a családunkra, fontos emberi kapcsolatokra, otthonunkra, környezetünkre. Az őszinteség, az egyenesség jó irány, ugyanakkor az érzelmeket ne erőteljesen nyilvánítsuk ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.