Ezért nem költözik össze Szegedi Fecsó és fiatal barátnője

Forrás: Szegedi Fecsó/Instagram -
párkapcsolat összeköltözés Szegedi Fecsó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Noha remekül megvan együtt Szegedi Fecsó és Bea, a pár úgy döntött, semmit nem akarnak elkapkodni, így az összeköltözés egyelőre várat magára.

Szegedi Fecsó nem tudta megmenteni Vasvári Viviennel való házasságát. Sajnos az utána következő kapcsolata sem volt hosszúéletű. Ám most úgy tűnik, Bea mellett végre boldog lehet.

A férfi közel egy évig udvarolt a nőnek az Instagramon, ám az nem akart vele találkozni, hiszen kisfia mellett ideje sem volt rá. Később azonban mégis beadta a derekát.

Szegedi Fecsó és Bea egyelőre nem akarnak összeköltözni. Forrás: Szegedi Fecsó/Instagram

„Hamar rájöttünk, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Találkoztunk párszor, kiderült, hogy talpig férfi, kedves ember, lehet vele hülyéskedni. Szeretjük az odamondogatós, adok-kapok humort, sokat tudunk együtt nevetni, de ami a legfontosabb, ugyanazt várjuk el egy kapcsolattól" – mesélte Bea a Story Magazinnak.

Noha remekül megvannak, de nem akarnak semmit sem elkapkodni, ezért egyelőre nem bútoroznak össze.
„Bár minden területen passzolunk, nem akarunk összeköltözni. Most még élvezem, hogy minden randira sminkelek, kiöltözöm, még akkor is, ha a randik otthon, a négy fal között zajlanak" – mondta Fecsó párja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.