Rúzsa Magdi őszintén a járványhelyzetről: "Hiányzik az érintés"

Instagram, Rúzsa Magdi -
Rúzsa Magdi járványhelyzet új dal koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rúzsa Magdi énekesnő számára is megterhelő a jelenlegi időszak, nem titkolja, hiányoznak számára az önfeledt baráti találkozók, a szerettei ölelése. Érzéseit most dalban is elmondja.

Nem kis komment-cunamit indított el a legnagyobb videomegosztó oldalon Rúzsa Magdi új dala, amelynek klipje alatt nem győznek hálálkodni a rajongók. A 'Szembeszél' című dal ugyanis maga az életigenlés, amelyre Rúzsa Magdi, - és a rajongók kommentjeit látva - sokak szerint most, a járvány sújtotta helyzetben igencsak szükségünk van.

"Szerettem volna egy olyan dalt írni, amely arról szól, hogy elég a sötétségből, hagyjuk magunk mögött, már a napfényt várjuk. Nézzünk előre, éljünk, ne temessük el magunkat ebben az időszakban sem! Ezt mindenképp szerettem volna kommunikálni" - árulta el az énekesnő a 95.8 Sláger FM-en, aki képi világában egy felhőtlen, bulizós videoklipet álmodott meg.

Mint mondja, éppen az volt a célt, hogy felidézzük, milyen fantasztikus dolgok ezek, ne felejtsük el mi állhat előttünk, még ha most elérhetetlennek is tűnik.

"Ebben az időszakban még inkább felértékelődtek az emberi kapcsolatok.

Ha belegondolok, a barátaimmal már mi sem öleljük meg egymást, nincs puszi, maximum egy-egy ökölpacsi, az is csak ritkán. Hiányzik az érintés! Már el is felejtettük, hogy milyen úgy bulizni, hogy mások is ott lihegnek körülöttünk, hogy milyen érzés az, amikor ezt „szabad". Hiányoznak ezek a dolgok, ahogy az érintés is. Erre nemcsak a léleknek, de a testnek is szüksége van"

- mondta Rúzsa Magdi, akinek Karma című lemeze nemrég jelent meg.

Az énekesnő bár hívő, hisz a sorsszerűségben.

"Semmi sem történik véletlenül, talán ez a mostani helyzet sem. Hiszen rávilágít arra, hogy hogyan élünk...vagy hogyan kellene élnünk. Több dalon keresztül feszegetem ezt a témát, hiszen biztos vagyok benne, hogy minden, mindennel összefügg. Istenhívő vagyok, nevezhetjük bárhogy, de abban hiszek, hogy van az az „Egy", ami mindent összefog, a múltat, a jelent és a jövőt is. Ezért is bátorkodtam a lemeznek a Karma címet adni, szerintem nagyon különleges lett ez az album" - tette hozzá a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Rúzsa Magdi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.