Szabálytalanság az Exatlonban: így ítélkeztek a bírók

Forrás: TV2 -
Exatlon szabálytalanság Halász Vivi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Halász Vivi véletlenül kirúgta Gréti egyik labdáját az Exatlon megmérettetésében. Mivel a bírók a felvétel elemzése után nem tudták megállapítani, hogy szándékos vagy vétlen mozdulat volt, úgy döntöttek, a két lánynak újra kell futnia a futamot.

A játék során Halász Vivi kirúgta Gréti egyik labdáját, amit szabálytalanságnak ítéltek meg a bírók, ezért a lányoknak újra kellett futniuk a futamot.

„Nem vettem észre, hogy elrúgtam Gréti labdáját, hiszen annyira koncentráltam a saját játékomra. Egyáltalán nem bántam, hogy újra kellett futni ezt a futamot, mert így volt korrekt. Nekem sem esett volna jól, ha így nyernek ellenem" – mondta Vivi, aki elárulta, a sportban sosem követett el szabálytalanságot, viszont sajnos veszített már el meccset, amikor ennek ő volt áldozata.

Halász Vivien véletlenül követett el szabálytalanságot. Forrás: TV2

A karatéban nem lehet fejre ütni, de előfordult, hogy csúnyán szájba vertek, egy nemzetközi döntőben is éppen ez történt. Nem tudtam folytatni a meccset, mivel azonnal elvittek, hogy összevarrják a sebet, és a másik lányt hirdették ki győztesként. Ezt akkor nagyon rosszul éltem meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.