Hihetetlen, hányszor ment férjhez ez az asszony, ő tartja a rekordot

Forrás: Shutterstock -
házasság rekord szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Linda Wolfe csak úgy falta a férfiakat, ugyanis 23-szor ment férjhez élete során. De még utolsó éveiben is kereste az Igazit.

Az amerikai asszony először 16 éves korában mondta ki a boldogító igent 1957-ben, a házassága 7 évig tartott, elmondása szerint nem csak a leghosszabb, de a legboldogabb is volt. Ezt követően csak úgy jöttek az esküvők egymás után. A legrövidebb frigy mindössze 36 óra volt, ugyanis rájöttek, nem is szerelmesek egymásba.

Linda Wolfe 23-szor ment férjhez. Forrás: ZUMA Press/© 2008 by Indianapolis Star/

A 23 házasságából háromszor ugyanahhoz a férfihoz ment férjhez. A választottjai között volt zenész, csapos, vízvezetékszerelő, de még egy félszemű elítélt is. Volt olyan férje is, aki verte, akadt olyan, aki lakatot tett a hűtőre. Az asszony állítja, mindegyikhez hűséges volt. Az egyik közülük Glynn Wolfe baptista lelkész, akinek az volt a 29. házassága, ezzel ő tartotta a rekordot a világon.
De Linda sem panaszkodhat, szintén bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe.

Összesen hét gyereke született a férjeitől, és több mostohagyereke is volt.
A nő 2009-ben mesélt arról, hogy már egy évtizede nem házasodott, de keresi a következő férjét. Sajnos erre már nem került sor, Linda 69 évesen még abban az évben elhunyt - írta a The Telegraph.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.