Megszólalt Bochkor Gábor eltitkolt barátnője:"Ez egy egészségtelen kapcsolat, ami engem megvisel"

Demeter Alexandra párkapcsolat szerelem Bochkor Gábor szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bombaként robbant a hír, hogy Bochkor Gábor szakított barátnőjével, akivel több mint két évig volt együtt, de sosem vállalta fel. A csalódott dr. Demeter Alexandra elmesélte, min ment keresztül.

"Úgy érzem, mindent megtettem, hogy működjön, de semmi sem volt elég jó, és egy idő után azon kaptam magam, hogy az ő igényeit mindennel szemben előtérbe helyezem. Most megkönnyebbültem, hogy nem kell folyton bizonyítanom. Állandóan az az érzés volt bennem, hogy valamit rosszul csinálok, ezért el kell nyernem a bocsánatát. Persze, voltak nagyon szép pillanatok, főleg az elején, de kiderült számomra, hogy ez egy egészségtelen kapcsolat, ami engem megvisel" - mondta a Blikknek Alexandra, aki most már látja, hogy nem is volt igazán boldog Bochkor mellett.

dr. Demeter Alexandra Forrás: RTL Klub

A pszichológus szerint azért nehéz a kilépés egy ilyen kapcsolatból, mert az egyik fél - általában a nő - teljesen alárendelődik a másiknak. Teljesen elveszíti az önbcsülését, azt érzi, nincs ereje kiszállni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.