Hátborzongató eltűnések - A mai napig nincs magyarázat a történtekre - 1. rész

rejtély eltűnt magazin nyomozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem egyszer történt meg, hogy egy személy rejtélyes körülmények között egyszerűen köddé vált, és sohasem kerül elő. Hiába az évekig tartó nyomozás, sosem derült ki, hogy mi történt ezekkel az emberekkel, és hová lettek. A családjuk azonban a mai napig reménykedik, hogy felbukkannak.

Frederick Valentich, aki egy furcsa repülő tárgyat látott utoljára
A 21 éves ausztrál pilóta 1978 októberében egy rutinrepülést hajtott végre a Bass-szoros felett. Körülbelül 45 perc elteltével közölte a Melbourne-i légiforgalmi irányítóval, hogy szorosan követi őt egy beazonosíthatatlan furcsa tárgy, ami a gépe fölött repült körülbelül 300 méterrel. A férfi utolsó mondata az volt, „Ez nem egy repülőgép!", még hallani lehetett egyfajta lüktető kopogást a rádión keresztül, majd ezt követően a kapcsolat megszakadt. Soha többet nem látták a férfit, és a repülőgépet sem találták meg. Sokan azt gondolják, földönkívüliek rabolhatták el a pilótát, ugyanis az eltűnése előtt és után több, mint 50 ufóészlelést jelentettek be a környéken.

Frederick Valentich a Bass-szoros felett tűnt el, sokan azt gondolják, földönkívüliek rabolhatták el a pilótát Forrás: Wikipedia, Shutterstock

Brian Schaffer, aki bement a bárba és többé nem jött ki
Az ohiói 27 éves orvostan hallgató 2006 március 31-én elment a barátaival bulizni egy bárba. A férfit később nem találták a többiek, azt gondolták, biztosan hazament. A biztonsági kamera felvétele rögzítette, amikor Brian bement a bárba. Majd újra feltűnt a felvételen két nő társaságában a bejáratnál, ezután pedig visszament. Azt egyetlen kamera sem vette fel, hogy elhagyja a szórakozóhelyet, ám sehol sem találták, sem bent, sem pedig máshol. Vannak, akik úgy vélik, a férfi öngyilkos lett, mert nem sokkal előtte veszítette el az édesanyját, ám a holtest akkor sem került elő. Másik pedig azt gyanítják, hogy a barátai sokkal többet tudnak Brian eltűnéséről, mint amit állítanak, mivel egyikük nem vállalta a hazugságvizsgálatot. A férfiről azóta is csak annyit tudnak, hogy bement a bárba, és soha többé nem jött ki.

Vannak, akik úgy vélik, Brian Shaffer öngyilkos lett, mert nem sokkal előtte veszítette el az édesanyját Forrás: Wikipedia

Amy Bradley, akinek egy hajón veszett nyoma az óceán közepén
A 23 éves Amy a szüleivel és a bátyjával nyaralt egy óceánjáró hajón 1998 tavaszán. Testvére szerint Amy eltűnésének éjszakáján sokáig mulatott a hajó zenekarának tagjaival. Hajnali 1 körül azonban elbúcsúzott tőlük, és elment aludni. Édesapja reggel negyed 6-kor felébredt, és látta, hogy a lánya az erkélyen alszik. Ezt követően 45 perccel később visszament megnézni őt, de már nem volt. A cipőjét otthagyta, de a cigarettája és az öngyújtóját nem találták. A szülők eleinte nem is aggódtak, azt gondolták a lányuk csak sétált egyet. Ám pár óra elteltével jelentették az eltűnését. A parti őrséget is riasztották, hátha a tengerbe esett, mivel a hajón nem találták, de semmi sem vezetett eredményre. A család könyörgött a kapitánynak, hogy ne kössenek ki addig, míg Amy elő nem kerül, mert valószínűleg elrabolták, és a hajón kell lennie. Ám a keresés eredménytelen volt, így kikötöttek Curaçao szigeténél.

Hónapokkal később állítólag többen is jelezték, hogy látták ott Amyt a tengerparton, majd egy tengerész arról számolt be, egy nő kért tőle segítséget egy bordélyházban, és azt állította, ő Amy Bradley, és fogva tartják. Ám a férfi nem tudott neki segíteni, a nőnek pedig ismét nyoma veszett. 2008-ban Amyt halottnak nyilvánították, noha sosem került elő a holtteste. Szülei úgy vélik, lányuk emberkereskedők áldozata lett, és a hajón rabolták el őt. Még mindig bíznak benne, hogy egyszer sikerül neki hazatérnie.

A 23 éves Amy a szüleivel és a bátyjával nyaralt egy óceánjáró hajón, ahonnan 1998 tavaszán tűnt el Forrás: amybradleyismissing.com

Maura Murray, aki furcsán viselkedett az eltűnése előtt
A fiatal egyetemista 2004-ben tűnt el. Ezt megelőzően e-mailt írt a tanárának, hogy egy családi tragédia miatt el kell utaznia vidékre, így nem tud részt venni az órákon a következő egy hétben. Maura autóval indult útnak, ám előtte levett 280 dollárt a kártyájáról, és 40 dollár értékben vásárolt alkoholt. Ám New Hampshire-ben baleset érte, az autója kisodródott az útról, és egy fának ütközött. Éppen arra jött egy busz, amelynek a sofőrje felajánlotta, hogy segít neki, de a nő visszautasította, mondván, már hívta az autómentőket. A férfi továbbhajtott, de úgy döntött, mégis felhívja a rendőrséget. Amikor azok megérkeztek a helyszínre, sehol sem találták a nőt, sőt lábnyomok sem voltak a hóban. Kiderült, Maura nem hívott segítséget, sőt a családja állítja, semmi sem történt, ami miatt a lánynak haza kellett volna utaznia. Hiába keresték a nőt, nem akadtak a nyomára. A rendőrség szerint alkohol hatása alatt öngyilkosságot követett el, ám a szülei ezt kizártnak tartják.

Maura Murray autója kisodródott az útról, és egy fának ütközött, ám amikor a rendőrök megérkeztek a helyszínre, sehol sem találták a nőt Forrás: mauramurraymissing.org

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.