Felfoghatatlan! Ezt tette állapotos párjával Kaiser Ede

Fotó: Koncz Márton - Origo -
erőszak bántalmazás Kaiser Ede móri mészárlás kismama
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megszólalt a móri mészárlással gyanúsított férfi exbarátnője.

Kaiser Edéről ugyan kiderült, hogy nem ő volt a móri mészárlás elkövetője, ám az sem titok, hogy a férfi már többször került börtönbe erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt. Ráadásul úgy tűnik, hogy azóta sem sikerült neki megjavulnia, hiszen borzasztó dolgot tett az exbarátnőjével.

Kaiser Ede Fotó: Koncz Márton - Origo

A teológus végzettségű ma már hat hónapos terhes kismamát a férfi több nővel is megcsalta. A nő napról napra él, és nem tudja, hogy mihez kezdjen most.

"Amikor négy hónap után terhes lettem, nagyon lelkes és kedves volt. Hirtelen viszont megváltozott. Nőknek írogatott, akik tisztában voltak azzal, hogy babát várok, de nem érdekelte őket. Azt mondta, nem érdeklem, oldjam meg a helyzetet, menjek le anyukámhoz, ő úgyis olyan csóró, hogy azt az adagot, amennyit a baba eszik, én is megkapom ott. Azt kérdezte, mit rinyálok, örüljek, hogy baba van a hasamban, sok nő neveli egyedül a gyermekét. Azt is mondta, adjam le a babát a szüleinek, és majd ha ő talpra áll, magához veszi a kicsit. Jelenleg anyaotthonba szeretnék menni, de azt mondták, az is idő, míg oda bekerülök. Ede azt mondta, 'majd gondoskodni fog a fattyúról, amikor az megszületik' "

– fogalmazott a könnyeivel küszködve kismama.

"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.