Hihetetlen! Ő akarja örökbe fogadni a Floridában meghalt magyar pár gyerekeit

Forrás: Thinkstock -
gyilkosság Florida örökbefogadás magyarok gyerekek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, borzalmas tragédia történt márciusban Floridában Altamonte Springs városában, ahol egy ott élő magyar származású házaspár, P. Zoltán és felesége, Ildikó holttestére bukkantak. Az árván maradt gyermekeket az idősebbik lány szerelme fogadná örökbe.

Az eddigi információk szerint úgy tudni, hogy a férj és édesapa, Zoltán gyilkosság áldozata lett, míg az édesanya, Ildikó öngyilkos lett. Halálukkal két fiatal gyermek, egy 16 éves és egy 12 éves lány maradt árván.

A gyerekekért pedig az egész helyi magyar közösség összefogott: gyűjtésbe kezdtek, amelynek a végén több mint 16 ezer dollár, azaz 13 millió forintnál is több jött össze.

Az anyagi segítség mellett az Amerikában élő Rónai Péter sztárügyvéd maga jelentkezett a gyermekekhez. Ő a philadelphiai kacsahajó-baleset és a Costa Concordia tragédia magyar áldozatainak védelmét is ellátta korábban.

"Nem kértem pénzt, ingyen vállaltam volna az esetet, Miamiból repültem volna a lányokhoz, hogy segíteni tudjak, míg a nagyszülő Magyarországról Amerikába repült a lányokhoz" - nyilatkozta a Borsnak dr. Rónai Péter.

Szerelme fogadná örökbe azt a magyar származású floridai 16 éves lányt, és annak 12 éves húgát, akiknek szülei tragikus gyilkosság áldozatai lettek (A kép illusztráció) Forrás: Thinkstock

"A lányok amerikai állampolgárok, de mikor beszéltem az idősebbik lánnyal, megemlítettem, hogy megfontolhatják a Magyarországra költözést a rokonokhoz. Azonban furcsa helyzet állt elő: a lány barátja mérgesen hívott, ő ugyanis azt hitte, el akarom vinni a szerelmét Amerikából. Erről persze szó sem volt, csak mint egy lehetőséget akartam felvázolni. Ezután mondták, hogy nem akarják, hogy az ügyvédjük legyek" - árulta el a szakember.

Sőt, a szerelmes barát ezután megdöbbentő ötlettel állt elő:

"A 19 éves fiú ezután kitalálta, hogy ő maga fogadná örökbe a tizenéves barátnőjét és annak húgát. De egy bíró sem fog erre engedélyt adni, ezt el is mondtam nekik"

- tette hozzá az ügyvéd.

Úgy tudni, a lányok azóta is Amerikában élnek egy ismerős családnál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.