Komoly változásokat hozhat a Plutó! Így hat a különböző csillagjegyekre

Forrás: -- -
asztrológia csillagjegy Pluto
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hiába a legkisebb bolygó a Pluto, igen nagy jelentőséggel bír asztrológiai szempontból. Most pedig fél évig látható lesz az égbolton, ami komoly hatással lehet az életünkre. Mutatjuk, mit hozhat a különböző csillagjegyek számára.

Kos
A Pluto most megadja a lehetőséget, hogy végre lépj egy nagyot előre a céljaid felé. Ideje leszámolnod a szorongással, és tenni az álmaidért. Ha megvan a kellő bátorságod, senki sem állíthat meg.

Bika
Számukra ez az időszak azzal járhat, hogy megkérdőjelezik az eddigi hitrendszerüket, és átértékelik az önmagukról illetve a világról alkotott képüket. Ez azonban azt hozza magával, hogy képes lesz előre haladni.

Ikrek
Az Ikrek számára a Pluto a társadalomban elfoglalt helyüket illetően hoz változást. Végre megkapják másoktól régóta várt tiszteletet. A meghúzott határokat is át kell majd értékelniük.

Oroszlán
Eluralkodhat a káosz és borulhatnak a megszokott dolgok a Plutónak köszönhetően. Ám az Oroszlánok számára ezt megmutathatja, hogy mik tartják vissza a céljaiktól és szívják le az energiájukat. A lényeg, hogy szép lassan kell elkezdened megváltoztatni a dolgokat.

Rák
Nekik most a kapcsolataikat kell átgondolniuk ebben az időszakban. Eljöhet a nagy felismerések kora, de korábbi szövetségek akár megerősödhetnek, illetve újak alakulhatnak ki.

Szűz
Végre eljött az ideje, hogy az örömökre koncentrálj, és arra, ami igazán boldoggá tesz. Ez nagy lépés a teljes élet felé. Viszont engedd el azt, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie, csak élvezd ezt az időszakot.

Mérleg
Nekik a Pluto a családdal és az otthonnal kapcsolatban hozhat változást. Lehet, hogy nehezen viseled a váltásokat, de most ezt engedd el, mert sok jót fog hozni számodra.

A Plutónak komoly szerepe lesz a következő fél évben. Forrás: --

Nyilas

Ebben a hat hónapban a pénzügyeidet illetően állhat be pozitív változás. Érdemes befektetned, mert előrébb léphetsz anyagi ügyekben. Ne szórd a pénzt, de ne aggódj, nem lesznek most anyagi gondjaid.

Skorpió
A Pluto a kommunikációjukat befolyásolja majd, ezért nagyon fontos, hogyan fejezik ki magukat. Végre meghallatják őket, de ennek kölcsönösnek kell lennie!

Bak
A Bakoknak most el kell engedniük a múltat! Lesz lehetőségük átgondolni, honnan jöttek, hová tartanak, és kivé akarnak válni.

Vízöntő
Most kifejezetten érdemes lesz hallgatnod a megérzéseidre, mert azok újra felerősödnek. Ha eddig kicsit elveszettnek érezted magad, most újra visszatalálhatsz a belső hangodhoz, és ezáltal a saját utadra léphetsz.

Halak
Számodra a Pluto a barátság, a társas kapcsolatok területén hozhat változást. Mozgalmas, és érzelmes pillanatokra számíthatsz. Gyakran érzed majd, hogy magad kell ragadnod a vezetést egy csoportban. A kritikák viszont érzékenyen érinthetnek – írta a Ripost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.