17 kilót dobott le a magyar énekes: jobb formában van, mint valaha - Fotó

fogyás változás sport edzés Vastag Tamás énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vastag Tomin a pandémia előtt is volt már egy kis felesleg, de a karantén alatt további 10 kilót szedett fel, nemrég azonban úgy döntött, megérett az idő a változtatásra. Végül egy tudományos formulának köszönhetően két hónap alatt 17 kilótól szabadult meg.

„A koronavírus járvány második hulláma alatt, ahogy sokan mások, én is teljesen elengedtem magam, nem mozogtam és össze-vissza ettem, az esztétika pedig háttérbe szorult. Korábban is előfordult, hogy felszaladtak rám kilók, akkor általában 3-4-et viszonylag könnyedén ledobtam, és nem is foglalkoztam ezzel a továbbiakban. Most azonban úgy éreztem, muszáj változtatnom. Egy tudományos formulának köszönhetően most nem pusztán pár kilót, hanem 17-at sikerült leadnom. A napi adagomban van egy zsírbontó reagens, ami jelentősebb mozgás nélkül is kifejti a hatását és képes blokkolni az éhségközpontot is. Nem szenvedek és nem éhezek, de ezt az én pörgős életvitelemmel nem is bírnám. A kúra rendbe tette az anyagcserémet, ebben segít az a vákuum rost, ami szívóhatást képes a szervezetben előidézni.

Az elmúlt években 87-88 kiló voltam, idén év elején 90-nél is jelentősen többet mutatott a mérleg nyelve. Megijesztett, hogy elérem a 100-at! Most viszont 79 kiló vagyok, utoljára 10 éve voltam ennyi"

– magyarázta Tamás, aki környezetétől is nagyon jó visszajelzéseket kap.

Vastag Tomi a karantén alatt jó pár kilót felszedett magára. Forrás: Picasa

„Idén leszek 30 éves, azt mondhatom, hogy ha eddig 7 végén égettem a gyertyát, ezután csak 2 végén fogom. Van két kisfiam, a szív és érrendszeri megbetegedésekben a családunk élen jár. Muszáj odafigyelnem magamra, hiszen tudjuk, hogy az elhízás ezeknek a melegágya. Egy kis aputest, egy pici poci nem ciki, de

a kóros elhízás nagyon veszélyes, amiben mi magyarok élenjárunk, ezt mindenképp szerettem volna megakadályozni. Tavasszal volt egy szívműtétem, ami szintén arra sarkalt, hogy észnél kell lenni, jobban kell figyelnem.

Tartozom ezzel magamnak és a családomnak. A műtét után sok mindent újra gondoltam. Most jöttem rá, hogy milyen, amikor nem fárad el a testem, mert a szívem bírja a megterhelést, nem szalad fel a pulzusom azonnal az égbe, ami miatt eddig mindig meg kellett állnom. Nem akarom, hogy a jövőben a súlyom miatt bármilyen bajom legyen, vagy ne bírjam a rég várt fellépéseket. Olyan jól szeretném magam érezni a bőrömben, mint most" – tette hozzá az énekes.

Vastag Tomi 17 kilótól szabadult meg. Forrás: Istvan Bielik/Istvan Bielik

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.