"Még most is randevúzunk" - házasságáról vallott Béres Alexandra

házasság feleség párkapcsolat karantén szerelem férj Randevú Béres Alexandra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Béres Alexandra és férje immár 25 éve élnek boldog házasságban. A fitnesz lady bevallotta, hogy a karantén jót tett a kapcsolatuknak.

Az elmúlt időszak sok párkapcsolatot tönkretett, vannak, akik az összezártság alatt jöttek rá, hogy mégsem illenek össze. Béres Alexandra és férje azon szerencsés párok közé tartozik, akik közelebb kerültek egymáshoz, és újra romantikázni kezdtek. Sőt a család is sokkal több időt tudott tölteni egymással ezáltal a lányokra is sokkal több közös programja volt.

Béres Alexandra Forrás: Béres Alexandra / Instagram

"Minden szomorúsága mellett mi, mint család, imádtuk a karantént. A férjemmel kaptunk a lányokból másfél évet, amikor nagyon szorosan együtt lehettünk velük.

Kisgyerekkorban szerintem szuper dolog, hogy a szülők nem szaladnak a munkájuk után, hanem kénytelenek egy kicsit lelassítani. Sok szép közös élményünk volt, amit lehet, nem tudtunk volna megélni, ha nincs a bezártság. Idén lesz a 25. házassági évfordulónk, de 27 éve ismerjük egymást. Több mint 10 éve azt mondtuk egy kirándulás alkalmával, amikor Comóban jártunk, hogy ide jöjjünk majd el az ezüstlakodalmunk alkalmából. Akkor még nevettünk ezen, de most eljött ez a pillanat.

És, hogy mi a titkunk? Van az évben egy-két ellopott pillanat, ami csak kettőnkről szól, és ez annyira jó. Még most is rendszeresen randevúzunk.

De az is szükséges a jó párkapcsolathoz, hogy közünk legyen egymáshoz, és ne csak szülőként működjünk. Kell, hogy értsük a másik gondolatmenetét, és úgy is együtt tudjunk haladni az úton. Krisztián abszolút partner ebben"

- mondta Alexandraa Borsnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.