Fa tetején szült egy nő! Ilyen extrém körülmények között jöttek világra a babák

baba terhesség szülés magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szülés bizony kemény feladat egy nőnek, még kórházi körülmények között, profik segítségével is. Hát még ha a baba úgy dönt, hogy akkor érkezik, amikor az anyuka egyáltalán nem számít rá, és a feltételek sem olyanok. Pedig megesett, hogy valaki egy fa tetején, egy vonaton vagy éppen egy könyvtárban hozta világra a babáját. Íme a legextrémebb helyszínek!

McDonald's-ban
Egy Mc'Donaldsban dolgozó nő, Danille Miller arról sem tudott, hogy állapotos. Egyszer csak munka közben azt érezte, hogy ki kell mennie a mosdóba, mert erős görcsei vannak. Nem vajúdott sokat, legnagyobb meglepetésére néhány perc alatt világra hozta babáját. A kisfiút Austinnak nevezte el.

Repülőgépen
Az anyuka egyáltalán nem számított arra, hogy hamarosan világra jön a babája, ugyanis még csak a 27. hétben járt. Éppen ezért nyugodt szívvel szállt fel a Dubajból Manilába tartó gépre. Csakhogy a felhők felett tízezer méter magasan elkezdte rosszul érezni magát, ezért kiment a mosdóba. A közelében ülő két ápolónőnek is feltűnt, hogy a nő nincs jól, ezért utána mentek. Amikor megtalálták a mosdóban a baba már a világra is jött. Az apró koraszülöttet takarókkal és olvasólámpákkal melegítették, amíg a gép kényszerleszállást hajtott végre.

Az anyuka egyáltalán nem számított arra, hogy hamarosan világra jön a babája (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

Könyvtárban
Dominique Trevino 2009-ben egy busszal tartott éppen a kórház felé, amikor jöttek a görcsök. Egy vele utazó ápoló segített neki, azt javasolta, inkább szálljanak le a járműről. Egy könyvtárba mentek be, ahol a biztonsági őrök segítségével világra hozták a babát. A szülés igen könnyen ment, Dominique nem vajúdott sokat, úgy tudni, elég volt kétszer nyomnia, és máris megvolt a baba.

Egy szegedi taxiban
Szegeden egy taxiban látta meg a napvilágot Lukács 2011-ben. Anyukája három nappal későbbre volt kiírva, de mivel otthon elkezdődtek a fájások, taxit hívtak a párjával, hogy a kórházba menjenek. A nő fájásai már olyan erősek voltak, hogy nem is tudott leülni az autóban, hanem a hátsó ülésre térdelt háttal. A taxisofőr csak annyit hallott útközben, hogy „kint van a feje", de azt gondolta, még így is van idejük. Csakhogy nem volt, nagy sikítást hallott, majd a baba megszületett a hátsó ülésen.

Szegeden egy taxiban látta meg a napvilágot Lukács 2011-ben (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

Vonaton
Ami Bhuri Kalbival történt az valóságos csoda. A nő ugyanis egy indiai vonaton utazott 7 hónapos terhesen, így ő sem számított arra, hogy beindul a szülése. Talán a sok zötykölődés miatt, a babája mégis úgy döntött, hogy most érkezik. A nő kiment a mosdóba, ám mivel még akkor sem gondolt arra, hogy a kislánya most jön a világra, a baba WC csészében landolt. Csakhogy az indiai vonatok WC-je a sínekre nyílik, így a gyerek kiesett. A nő azonnal megállította a járművet, amikor rájött, hogy mi történt. Hihetetlen, de a kisbabának nem esett baja.

Talán a sok zötykölődés miatt, a babája mégis úgy döntött, hogy most érkezik (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

A fa tetején
A 26 éves Sofia Pedro éppen egy megáradt folyó elől menekült fel egy fára Mozambikiban. Csakhogy a nagy izgalmak hatására a kismamánál beindultak a szülési fájások. Sofiának nem volt más választása, mint a fán világra hozni a babáját, mivel nem mászhatott le. Szerencsére rendben világra hozta Rositát, és hamarosan egy katonai helikopter is a segítségükre sietett.

A kórház parkolójában
A floridai Susan Anderson és párja már tudták, hogy eljött az ideje a baba világrajövetelének, ezért szélsebesen a kórház felé vették az irányt. Meg is érkeztek a klinikára, azt gondolnánk, innentől már rendben vannak. Csakhogy kislányuk, Julia egy perccel sem akart többet várni, így arra sem volt idő, hogy bemenjenek. A nő a kórház parkolójában már érezte, hogy kint van a baba feje, így képtelen volt továbbmenni, állva szülte meg a babáját. Szerencsére egy ápolónő kirohant hozzájuk és segített nekik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.