Műtéte után nyilatkozott a magyar művész: "Életeket menthet egy ilyen döntés”

Forrás: Szász Marcell -
műtét Harsányi Gábor művész szürkehályog
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Kossuth-díjas művész, Harsányi Gábor nemrég esett át egy kisebb műtéten.

Harsányi Gábor nemrég ünnepelte a 76. születésnapját, rengetegen köszöntötték fel. A művész nemrég esett át egy rutinműtéten.

Harsányi Gábor: "Életeket menthet egy ilyen döntés" Forrás: Szász Marcell

"Egy szürkehályog műtéten kellett átesnem, amit sajnos idős korban már muszáj, mert máshogy nem illik a volán mögé ülni. Akarva akaratlanul homályt, ködöt okoz a szürkehályog, ami vezetés köznem kifejezetten veszélyes is lehet. A jobb szemem műtötték és azt kell, hogy mondjam, hogy sikeres a műtét és nagyon szépen gyógyul. Jól látok vele, szóval fogok tudni vezetni majd. Hasznos szerettem volna lenni azzal, hogy elmesélem a rutin műtétem. A hivatalos oldalamon sokat írtam erről, mert szeretnék másoknak segíteni, hiszen életeket menthet egy ilyen döntés. Novellákat is írtam a Facebook-oldalamra és mondhatom, nagyon megszaladt a követőim száma; 18-19 ezer körül vannak" - mesélte Gábor a Metropolnak, aki színdarabot írt a koronavírusról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.