Fenyő Iván szerint Kovács Patrícia elkezdett megőrülni - "Ugye, hogy milyen jó érzés?"

pszichológus Kovács Patrícia vallomás Fenyő Iván
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fenyő Iván és Kovács Patrícia 23 éve ismerik egymást, így, amikor beszélgetnek, egyáltalán nem okoz számukra gondot, hogy megnyíljanak a másik előtt. A színésznő Ivánnak elárulta, hogy hatalmas változásokon ment keresztül a pandémia alatt. 

A két színész a közösségi oldalon beszélgetett arról, hogy mennyi változáson mentek keresztül az elmúlt években.

Patrícia elárulta, hogy haragudott Ivánra, amikor mindent maga mögött hagyva évekre eltűnt és egy kolostorban próbálta újraépíteni az életét. Azóta már mindketten másképpen tekintenek egymásra. A színész ma beismeri, hogy valóban túlzásba esett, mostanra viszont már sikerült megteremtenie az egyensúlyt a magánélete és a munka között.

Ivánnak hatalmas meglepetést okozott a színésznő azzal, amikor elárulta, hogy pszichológushoz jár és a színész egyik online meditációján is részt vett.

"Az, hogy Patrícia elmegy pszichológushoz és nem azt mondja, hogy ez egy baromság, az egy hatalmas dolog! Lágyabb lettél, megengedőbb és nyitottabb. Elkezdtél te is megőrülni. Ugye, hogy milyen jó érzés?"

- kérdezte nevetve Iván.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.