Szinetár Dóra vallomása: "És közben végig arra gondoltam, hogy mennyire szeretek vele élni"

Makranczi Zalán roller Szinetár Dóra évforduló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színészpár immár 9 éve van együtt. Szinetár Dóra és Makranczi Zalán ezért nem akármivel ünnepelték meg az évfordulójukat: rollerezni mentek ketten.

Szinetár Dóra megható posztban fejtette ki, mennyire hálás a sornak, amiért Makranczi Zalán a párja. A szerelmesek már 9 éve vannak együtt, most pedig rendhagyó programmal ünnepelték az évfordulójukat.

"Ma 9 éve... úgyhogy elrollereztünk kicsit megünnepelni a kedvenc Duna-parti kavicsos helyünkre... Én egy sport-fröccsöt ittam, ő két sört, néztük a Dunát, beszélgettünk, kicsit hintáztunk, nagyon röhögtünk, aztán hazarollereztünk, mert a legnagyobbik vigyázta a legkisebbik álmát.

És közben végig arra gondoltam, hogy mennyire szeretek Vele élni. És hogy az elmúlt 9 év alatt bármi is történt, egy dolog sosem volt kérdés, az, hogy mi együtt akarunk megöregedni. Végtelenül hálás vagyok a Jóistennek, hogy ez velem megtörténik" – írta a színésznő.

A párnak egy közös gyereke van, a kis Benji, akiről a sznésznő gyakran posztol közösségi oldalán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.