“Csernobili baba” - avagy így néz ki a férfi, aki a robbanás napján született

Forrás: AFP/Vladimir Repik -
gyerekek atomkatasztrófa család magazin Csernobil
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
3 fiatal, akiknek összefonódott az életével a katasztrófa.

A Csernobilt körüli misztikum tele vannak olyan feltáratlan összefüggésekkel, melyek 35 év elteltével is okozhatnak meglepetéseket. Minden idők legsúlyosabb atomkatasztrófája az egész világra hatással volt, de legfőként azokra, akik Csernobil közvetlen közelében éltek, vagy akkoriban születtek.

Egy 21 éves lány, Mariyka Sovenko az egyetlen gyerek, aki 1999-ben, 13 évvel a robbanás után született a 4-es reaktortól mindösszesen 30 km-re. Születését először eltitkolták, mivel a család illegálisan lakott ennyire közel a katasztrófa helyszínéhez. Az édesanyjának többször felhívták a figyelmét arra, hogy csak árt a gyermekének azzal, hogy olyan tejjel itatja, amely a szennyezett legelőkön legelésző tehenektől származik. A kislányból azóta egészséges felnőtt nő lett, és ma már a szennyezett övezettől távol él és dolgozik. Édesanyja viszont továbbra is ugyanott lakik, így Mariyka engedéllyel, de látogatja édesanyját.

Olga Zakrevska ma fotósként próbálja meg felkutatni sorstársait

Olga Zakrevska 1986. április 11-én született Pripjatyban, a Csernobilhoz legközelebb fekvő településen, amelynek egykor 50 ezer lakosa volt. Nagyon sokan éltek itt az üzemben dolgozók közül. Olga édesapja is nukleárisenergia-szakértő volt. A kislány élete első 15 napját Priptatyban töltötte, majd április 26-án édesapjának köszönhetően, még a robbanás napján elhagyták a települést és egy évet Kijevben töltöttek a családi barátoknál. A ma 35 éves nő minden bizonnyal ennek is köszönheti életét. Csernobil azonban mindig az élete része marad. Még a mai napig emlékszik arra, hogy gyerekként magába szívta édesanyja aggodalmát és szorongásait, hiszen szüleinek egy nap alatt kellett elhagyniuk otthonukat tudván, hogy többé nem térhetnek oda vissza. Olgának kislányként előítéletekkel kellett megküzdenie, hiszen miután elköltöztek, akadtak olyan szülők, akik nem hagyták gyerekeiket vele és a bátyjával játszani. Azt állították, hogy rádioaktív sugárzást bocsátanak ki és fertőzőek.
Olgának felnőttként a fotózás hozta el azt a megnyugvást. A lány olyan csernobili családokat fotóz, akiknek életét szintén beárnyékolja a katasztrófa és megpróbálják feldolgozni az őket érő traumát. Olga mind a mai napig szeretne kapcsolatba lépni azokkal az emberekkel, akik szülei barátai, kollégái voltak és 1986-ban Csernobilban dolgoztak.

Csak "Csernobili babának" hívják azt a férfit, aki a robbanás napján született

Olekszij Sztarinyetsz pontosan a robbanás napján, 1986.április 26-án született egy kisvárosban nem messze Kijevtől. Habár a férfi születésnapja igazi különlegességnek számít, mind a mai napig "Csernobili babának" nevezik, ha megtudják, mikor született. A férfi édesanyja valamint idős nagymamája már a legelső napon hallottak a robbanásról. Azon a kórteremen - ahol a férfi édesanyja világra hozta kisfiát- az ablakokat becsukták és többször felmosták a padlót. A férfi szülei mindig nyugtalankodtak Csernobil egészségügyi hatásai miatt, mivel mindössze 250 kilométerre laktak az ominózus területtől. Olekszij azonban nem tekint magára kuriózumként, azaz "csernobili gyerekként". Még sosem ment el Pripjatyba, és nem látogatta meg a csernobili erőművet sem, de egy napon szeretne oda ellátogatni. Úgy érzi nincs rá hatással a csernobili tragédia, és pozitívan gondolkodik a nukleáris energiáról. Szerinte ha azt megfelelően kezelik, akkor környezetkímélő és biztonságos is lehet. Olekszij szerint az éremnek valóban két oldala van, így pozitív hozadékként éli meg, hogy barátai sosem felejtik el születésnapját.

Olekszij Sztarinyetsz Forrás: Twitter/Olekszij Sztarinyetsz

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.