Árpa Attila: "Az, hogy szexrabszolgaként tartsak valakit, teljesen távol áll tőlem"

Forrás: Instagram / Árpa Attila -
betegség személyiségzavar Árpa Attila nárcisztikus szociopata
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Árpa Attila nemrégiben nyíltan vállalta, hogy súlyos személyiségzavarral küzd, most pedig arról vallott, hogy felismerte, nárcisztikus szociopata.

Azzal, hogy Árpa Attila nyíltan vállalta személyiségzavarát, érdekes hullámot indított el. Szerinte már önmagában az a beismerés, hogy az ember ezzel küzd, nagyon fontos lépés.

"Egy forgatókönyv kapcsán más nárcisztikus szociopatákkal foglalkoztam. Rájöttem, hogy ezek a személyiség jegyek - vagy nevezzük tüneteknek - rám nézve is érvényesek"

-mondta a rendező arra válaszolva, ő hogy jött rá, hogy ezzel a személyiségzavarral küzd.

"Jártam egy pszichológushoz ezzel kapcsolatban, és ő is megállapította, hogy igen, ennek van valóságalapja. Az, hogy én ezzel elkezdtem foglalkozni, majd beismerni, egy óriási lépés volt a gyógyulás irányába. Bár kigyógyulni nem lehet belőle, csak kezelni és elviselni"

-tette hozzá, hangsúlyozva, milyen fontos lenne, hogy az emberek többet tudjanak erről a jelenségről beszélni.

Árpa Attila Forrás: Instagram / Árpa Attila

"Minél hamarabb felismeri valaki, hogy egy ilyen „defektes" emberrel van dolga, annál hamarabb tudja a döntést meghozni, hogy kiszáll-e az egészből. Biztos vagyok benne, hogy így is lesznek bőven olyan emberek, akik azt mondják, hogy oké értem, felfogtam ő ilyen.Csakhogy van egy kis bökkenő, ezek az emberek, nem csak ártalmasak és manipulatívak, de közben van bennük valami veszettül vonzó is. És ezt a vonzalmat rendszerint tudják is használni"

-mondta Árpa, aki a betegség összes tünetét "produkálja", de úgy gondolja, mély károkat nem okozott embereknek.

Biztos vannak olyan ex-barátnőim, akik ezt cáfolnák...Az, hogy én szexrabszolgaként tartsak valakit, teljesen távol áll tőlem. Nem volt szükségem ilyenre, és nem is vágyom rá. Ennyire én nem vagyok szélsőséges példa

-tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.