Berki Krisztiánt felesége menekítette ki a bíróságról - ma születhet ítélet az ügyében

Forrás: Instagram/ berkimazsi -
Berki Mazsi bíróság ítélet Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról mi is hírt adtunk, hétfőn állt újra bíróság elé Berki Krisztián közúti veszélyeztetés miatt folyó ügyében.

Berki hivatalos védője mellett felesége, Mazsi is ott volt, aki nem csak tanúskodott mellette, de az eltűnését is megszervezte.

A büntetőfékezés miatti tárgyaláson Berki tagadta a vádat, és azt állította, nem vészfékezett a busz előtt, csak lassított.

A tanúként meghallgatott utasok ennek épp az ellenkezőjét állították, a teremben várakozó Mazsi viszont teljes mellszélességgel férje mellett állt, és az ő állítását igazolta. Berki felesége később szó szerint elszöktette férjét, aki úgy döntött, elrejtőzik a kíváncsiskodó szemek elől, és egy mellékutcára nyíló kijáraton hagyta el a bíróság épületét.

Berki Krisztián akár két évre is börtönbe kerülhet büntetőfékezése miatt, mivel 2018 márciusában a KRESZ több előírását is megszegte. Bár Berki márciusban azt nyilatkozta, a busz hajtott bele fékezés nélkül, az ügyészség közúti veszélyeztetés, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével vádolja az üzletembert, akire először két év hat hónap börtönbüntetést szabtak ki. Az ügyben várhatóan ma születik ítélet.

Berki Krisztián büntetőfékezésének ügyében ma születhet ítélet. Forrás: Instagram/ berkimazsi

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.