Palácsik Lilla elárulta, hogyan kezdődött férjével a kapcsolatuk: érdekes indítás

házasság Palácsik Lilla szerelem Visváder Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Palácsik Lilla és férje, Visváder Tamás a napokban a harmadik házassági évfordulójukat ünnepelték. A gyönyörű fotóművész és kedvese már hét éve vannak együtt.

Palácsik Lilla és Visváder Tamás élete kívülről tökéletesnek tűnhet, hiszen boldogságukat a tavalyi évben kisfiuk érkezése koronázta meg.

A fiatalok kettesben, meghitt körülmények között ünnepelték harmadik házassági évfordulójukat július 21-én egy étteremben. A romantikus vacsora idején a nagyszülők vigyáztak kisfiukra, Noahra - írja a Bors.

"Azért esett a választásunk a Mátyás-templomra, mert korábban odajártunk majdnem minden vasárnap istentiszteletre. Azt is elhatároztuk, hogyha Noah nagyobb lesz, ugyanitt fogjuk tartani a keresztelőjét" – mondta az egykori modell.

A fotós felidézte a kezdeti időszakot, amikor ő már érezte, hogy egymással fogják leélni az életüket. Férjében a kisugárzása és a magabiztossága fogta meg.

Tamás az első randijukon búcsúzóul homlokon csókolta a lányt, amiben a tisztelet, szeretet, a védelem és biztonság érzése egyszerre forrt össze.

A gyermekük érkezése sem jelentett fordulópontot kapcsolatukban, hiszen olyan, mintha Noah mindig is velük lett volna. Lilla pedig elismerően beszélt férjéről:

"Ő volt az, aki segített megtalálni önmagam és a céljaimat. Ő tanított meg arra, hogy azzal foglalkozzak, amit szeretek. Így lettem fényképész. Bár ellentétei vagyunk egymásnak, de kiválóan tudunk együttműködni."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.