Azért hívott rendőrt a férfi, mert felesége nem feküdt le vele: ezt mondta még a telefonba

Forrás: Shutterstock -
feleség szex ittas rendőrség telefon részeg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bizarr eset történt Ukrajnában: egy lembergi férfi kihívta a rendőröket, mert a felesége nem volt hajlandó szexelni vele.

A bizarr, mégis nevetséges történetről a karpatinfo.net számolt be néhány nappal ezelőtt - a Lemberg Megyei Járőrszolgálat Facebook oldalára hivatkozva. A portál azt írja, egy lembergben élő férfi azért hívta ki a rendőrséget, mert felesége nem akart szexelni vele.

A 44 éves férfi többször is tárcsázta a segélyhívó számot, és azt mondta, a nő ellopta a szerelmét, nem hajlandó szeretkezni vele, de fél hozzáérni, nehogy szexuális zaklatással vádolják meg.

Mivel Ukrajnában minden egyes hívásra kénytelenek kimenni a rendőrök, a férfi segélyhívását követően a helyszínre siettek, ahol kiderült, hogy a betelefonáló részeg, a felesége pedig nem is tartózkodik a helyszínen. A férfi ellen adminisztratív jegyzőkönyvet állítottak ki lépcsőházban történő dohányzás és hamis riasztás miatt, és feltehetőleg tettéért szép kis bírságot kell majd fizetnie.

Azért hívta a rendőrséget a férfi, mert felesége nem szexelt vele. Forrás: Shutterstock

Ez is érdekelhet: Válogatott gyöngyszemek, milyen hülyeségekkel hívják az emberek a 112-t

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.