Megfenyegette Lászlót a lakásmaffia: "Azt mondták, hogy ne csodálkozzak, ha golyót kapok a fejembe"

Forrás: Thinkstock -
lakásmaffia halálesetek fenyegetés idős emberek Óbuda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tilly László lakásszövetkezeti elnök felkavarta az állóvizet, amikor szóvátette, több egyedülálló idős ember halt meg rejtélyes körülmények között, miután eltartási szerződést kötöttek.

A helyi lakásszövetkezet egy plakátot helyezett ki több társasházban is, melyeken arra figyelmeztetnek, hogy a lakók legyenek óvatosak, ha bárki is eltartási szerződést akarna velük kötni. Ugyanis a környéken már többen elhunytak nem sokkal azután, hogy eltartási szerződést kötöttek. Tilly László lakásszövetkezeti elnök, úgy tűnik, darázsfészekbe nyúlt, amikor ezt a témát kezdte el feszegetni.

- mesélte László a Ripostnak, aki azt is elmondta, hogy rengetegen tudnak a lakásmaffia módszerére emlékeztető lakásszerzésről, de sokan nem mernek megszólalni a témában, mert félnek.

A környéken már többen elhunytak nem sokkal azután, hogy eltartási szerződést kötöttek. Forrás: Thinkstock

Az interneten is számos komment érkezett az ügyben, van, aki úgy gondolja, hogy nem magányos elkövetőkről van szó, hanem egymást ismerő, rokoni viszonyban álló személyekről.

Az óbudai gyanús halálesetek a rendőrség érdeklődését is felkeltették, jelenleg is vizsgálják, történt-e bűncselekmény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.