Baukó Éva VV Leóról: "Zavar, hogy valaki 44 évesen még mindig ebben a világban akar élni"

Forrás: Facebook/Baukó Éva hivatalos oldala -
szereplés VV Leo Totem (műsor) Baukó Éva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Baukó Éva a napokban durván beleállt VV Leoba, most pedig azt is elárulta, mi a baja azzal, hogy az egykori valóságshow szereplő is benne lesz a TV2 Totem című műsorában.

Ahogy arról mi is hírt adtunk, nemrég mutatták be a TV2 új műsorának, a Totemnek a sztárjait. A szereplők között vannak meglepő nevek, ugyanis a realityben szerepelni fog Fésűs Nelly csodaszép lánya, Horváth Csenge, és a Való Világ egykori villalakója, VV Leo is. Az Ördög Nóra vezette reality ősszel lesz látható a TV2-n, és bár sokan várják a műsor debütálását, Baukó Éva nem túl pozitív szavakkal illette az új műsort és a szereplőgárdát. Különösképpen VV Leót nem érti, és nemrég azt is kifejtette, hogy miért.

Forrás: Facebook/Baukó Éva hivatalos oldala

"Nekem semmi problémám Leoval, egyszerűen a jelenség zavar, hogy valaki 44 évesen még mindig ebben a világban akar élni. Én 36 éves koromban megfogadtam, hogy ilyen típusú műsorokban többé nem szerepelek. Azt gondolom, hogy az ilyen jellegű tévézés ideje lejárt.

A véleményem miatt persze rengetegen támadnak, de nem hiszem, hogy erről én tehetnék, ez egyszerűen egy magyar betegség, hogy szeretjük a másikat bántani, és mindig mindenben csak a rosszat látjuk. Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más, nekem is lehet véleményem. Igazság szerint sokszor meg sem hallgatják a gondolataimat, értelmezés nélkül hülyeségnek tartják, mert a Baukó Éva mondta" - mondta Éva a Blikknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.