Segíteni akartak, de csúnyán átverték őket: George Clooney és felesége nagyon pórul jártak

George Clooney színész Amal Clooney
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
George Clooney és felesége, Amal évekkel ezelőtt bőséges adományban részesítették a szomszédjukban lévő színházat.

Most azonban fény derült arra, hogy alaposan át lettek verve. A színházból ugyanis lakóház épült, ahonnan be lehet látni az otthonukba.

Átverés áldozata lett George Clooney és felesége Forrás: Geraint Lewis/geraintlewis.com - Facebook/The Mill at Sonning Theatre

A "The Mill" nevű vacsoraszínházat még 1982-ben hozták létre, ami nagy népszerűségnek örvendett. Clooney és Amal 2014-ben vették meg azt a területet, ahol a kastélyuk is áll. Jó viszonyt ápoltak a színház vezetőivel, és amikor gondban voltak, Clooney-ék segítő kezet nyújtottak. A telkük egy részét bővítésre átadták, és komoly összegekkel támogatták a munkálatokat is. Ám a kivitelezés nem úgy valósult meg, ahogy azt mindannyian várták volna. A színház és étterem helyett ugyanis lakásokkal bővítették az épületet. Állítólag a színház becsődölt, és nem tudta fenntartani magát. Az emeletről most belátni Clooney-ék parkjába és a kastélyba is - írja a Daily Mail.

George Clooney és családja jelenleg Olaszországban nyaral.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.