Esély sem volt a túlélésre - ezreket öltek meg a világ legpusztítóbb földrengései

cunami földrengés Phuket magazin természeti katasztrófa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A földrengések a leggyakoribb geológiai jelenségek közé tartoznak; kis remegések naponta több százszor fordulnak elő, közepes méretű rengések havonta többször, a 8 vagy annál nagyobb erősségűek pedig évente egyszer. Ma már kevesebben halnak meg természeti katasztrófákban, a világ ellenállóbb lett. Ugyanakkor a földrengések és az általuk okozott cunamik még mindig sok emberéletet követelhetnek.

Összegyűjtöttük a három legbrutálisabb földrengést, melyek több ezer emberéletet követeltek:

1. Valdívia, Chile, 1960. május 22. (9,5-es erősségű földrengés)

Minden idők legerősebb földrengése 1655 embert ölt meg, 3000 embert megsebesített, és kétmillió embert kényszerített arra, hogy elhagyja otthonát. A 9,5 erősségű földrengés következtében először 8, majd 10 méter magas szökőár tombolt a tengerparton, majd 30 méteresre duzzadt és 800 kilométer/ órás sebességgel végigsöpört a Csendes-óceánon, s ezreket ölt meg Hawaii, Japán és a Fülöp-szigetek területén. Több halászfalu teljesen elpusztult, mintegy ötezer ház megsemmisült, ezzel milliók veszítették el otthonukat. Két nappal az első rengés után kitört a közeli Puyehue vulkán is, mely 6 km-es körzetben hamut és gőzt bocsátott a légkörbe, így egy időre a légimentést is szüneteltetni kellett.

Corral kikötőjének maradványai a chilei Valdivia tartományban, a földrengés és a területet sújtó dagályok után, 1960 Forrás: AFP

2. Sumatra, Indonézia, 2004. december 26. (9,1-es erősségű földrengés)

Katasztrofális mértékű pusztítást okozott a víz alatti földrengést követő cunami, mely összesen körülbelül 230 ezer embert ölt meg és 1,7 millió embert fosztott meg otthonától. Az epicentrum 250 km-re délkeletre volt Indonéziától, 30 méter mélységben. A brutális erejű szökőár leginkább Ázsia délkeleti és déli részén, valamint Afrika keleti részén okozta a legjelentősebb károkat. A legtöbben Indonéziában, Sri Lankán, Indiában, Thaiföldön, Szomáliában és a Maldív-szigeteken veszítették az életüket a természeti katasztrófában.

Az indonéziai földrengés áldozatai, Forrás: AFP/Str

A cunamit még Hollywood is megörökítette, a Lehetetlen című filmben egy család sorsát követhetjük nyomon. A szökőár ugyanis Thaiföld turistaparadicsomát, Phuketet is elérte, ahova közel 40 országból érkeztek turisták, hogy az egzotikus helyén töltsék a karácsonyt és a szilvesztert. A katasztrófának semmi előjele nem volt, a remegést alig lehetett érezni, ha valaki mégis érzett belőle valamit, nem tulajdonított neki jelentőséget. Nagyon szép idő volt aznap reggel, majd hirtelen egy szokatlan dolog történt: a víz kezdett visszahúzódni a partról, szabadon hagyva számos kagylót, halat és a tengeri élet nyomait. A helyi lakosok örültek a könnyű fogásnak, míg a turisták kagylókat gyűjtöttek. Sokan fényképezőgépért és kameráért szaladtak, hogy lefilmezzék a szokatlan jelenséget. Ezután jött a feketeleves: egyszer csak a óceán vize több méter magasra korbácsolódott és pillanatok alatt elárasztotta az üdülővárost. Olyan gyorsan történt minden, hogy nem volt idő elmenekülni, menedéket keresni. A könnyű házak úgy dőltek össze, mint a kártyavár. 8500 ember veszítette életét, közülük 5400 turista, akiknek esélyük sem volt a túlélésre.

3. Shaanxi, China, 1556 (8-as erősségű)

A 1556-os földrengés szedte a legtöbb áldozatot a történelem során, körülbelül 830 ezer ember vesztette életét a katasztrófában. A földrengés Kína több, mint 97 megyéjét érintette; egy 840 kilométer széles területet rombolt le, és a lakosság 60%-t megölte. Akkoriban a lakosság nagy része még mesterséges löszbarlangokban élt, melyek a földrengés következtében összeomlottak és számos embert temettek maguk alá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.