A születési horoszkóp tizenkét háza - 2. rész

Forrás: Shutterstock -
asztrológia csillagok életterület horoszkóp magazin bolygók
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A születési horoszkóp házai különféle életterületeket képviselnek, míg a bennük elhelyezkedő bolygók és jegyek azt mutatják meg, hogy az adott területen milyen energiák fognak hatni ránk.

Előző cikkünkben az első hat házat mutattuk be röviden, most pedig a többivel is megismerkedhetünk.


A hetedik ház


A hetedik ház a kapcsolatok, a kölcsönhatások háza. Itt a lélek megnyílik egy másik lélek felé, ám az, hogy ez mennyire megy könnyen, mennyire tudja valaki a saját igényeit összhangba hozni a másikéval, nagyban függ attól is, hogy milyen bolygók és jegyek találhatóak ebben a házban. A párkapcsolat terén megmutatja, milyen partnerre vágyik az adott személy és hogy egyszerű, támogató vagy nehéz és élettagadó kapcsolatokban lesz-e része.

A nyolcadik ház

A nyolcadik ház a halandóságról, az átalakulásról és a metafizikáról üzen. Itt mutatkozik meg az öröklés is, amely lehet fizikális és mentális is. Fizikai téren megmutatja, mennyire vagyunk hajlandóak osztozni az anyagi eszközökön, míg mentális téren az ősi mintákra és lehetőségekre derülhet fény. Ugyanakkor a nyolcadik ház erősen kötődik a szexuális egyesüléshez is: ennél a háznál érhető nyomon, hogy valaki miképp tapasztalja meg az intimitást, milyen elvárásai vannak a szex terén illetve mennyire képes feladva önmagát egyesülni a másikkal.

A nyolcadik ház erősen kötődik a szexuális egyesüléshez Forrás: Shutterstock

A kilencedik ház

A kilencedik ház a mögöttes tartalmak és jelentések, valamint a filozófia területe. Az itt álló bolygók és jegyek azt láttatják, hogy az egyén összhangban áll a fennálló rendszerrel vagy inkább lázad ellene, legyen szó hitrendszerről, erkölcsről, törvényről vagy bármi másról. Ez egyben a publikálás és az információterjesztés háza is, ahogyan a spiritualitás – miszticizmus, rítusok, dogmák, fanatizmus – is a kilencedik ház sajátossága.

A tízedik ház

A tízedik ház az érvényesülés, a tágabb környezetre gyakorolt hatás háza. Az itt található bolygók és jegyek azt jelzik, mennyire lesz valaki sikeres, mennyire lesz ambiciózus, miképp alakul a karrierje, milyen lenyomatot tud hagyni maga után a világban. A tízedik ház ugyanakkor a szülők háza is, amely megmutatja, hogy ki sarkallja leginkább a gyermeket arra, hogy elérje az álmait.

A 10. házban található bolygók és jegyek azt jelzik, mennyire lesz valaki sikeres, ambiciózus, miképp alakul a karrierje Forrás: Shutterstock

A tizenegyedik ház

A tizenegyedik ház a közösség és a csoportos kölcsönhatás területe, így az itt álló bolygók leginkább azt mutatják meg, hogy mennyire tud valaki beilleszkedni a társadalomba. Ugyanakkor azt is felfedi, hogy az egyén beleillik-e a nagyobb egészbe, hogy van-e benne helye és hogy pontosan hol van ez a hely. Mik a reményei és vágyai, s hogy ezek az ábrándok a közösség érdekeiről szólnak vagy csak az „én"-ről?

A tizenkettedik ház

A tizenkettedik ház a titkok, a személyes tudatalatti háza, ahol mindenki összegezhet, számot vethet. A lélek itt csatlakozik újra az egészhez. Ez a karma háza is, így az itt álló bolygók a karma jellegét is megmutatják. Az itt található Nap az apai, míg a Hold az anyai karmát jelenti. A Merkúr az értelmet, a Vénusz a szeretetet, a Mars az agressziót, a Chiron a sérülést, az Uránusz a zavargást, a Neptunusz a csalódottságot, a Plútó a hatalmat, míg a Szaturnusz karmikus terhet jelez, a Jupiter pedig bőséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.