Durván beleállt egy kommentelő Dombóvári Istvánba: "Haszontalan erőlködés, amit művelsz"

Fotó: Polyák Attila/Origo -
közszereplő család humorista Dombóvári István
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dombóvári István egy örömteli poszttal jelentkezett be, ám volt, aki nem örült annyira a humorista boldogságának.

Dombóvári Istvánt végre életében először láthatták a szülei a színpadon. Ezzel kapcsolatos örömét pedig Facebookon jelentette be.

"Életemben legelőször a szüleim megnéztek engem színpadon. A Kettőskereszt, vagy amit akartok c. önálló estemre jöttek el. Mindegy hány éves vagyok, mennyi ideje vagyok már színpadon, izgultam. Nagyon nagy vágyam volt nekem ez, hogy egyszer majd lássanak a színházban és most teljesült. Azt mondták jó voltam és jól érezték magukat. Sokat nevettek. Nem valami nagy sztori, de én nagyon boldog lettem ettől és szerettem volna az örömömet veletek megosztani." - írja a humorista.

Dombiba rögtön beleállt az egyik kommentelő, aki a következőket írta:

"Nyugi, édesanyád és édesapád soha az életben nem fogják a szemedbe mondani ,,borzalmas voltál, pocsék voltál, unalmas voltál, kifogytál a poénokból, haszontalan erőlködés amit művelsz. Édesanya és apa mindíg azt fogja mondani ,,jó voltál" kisfiam!"

A rajongók igyekeztek védelmükbe venni a humoristát, aki megköszönte a kedves szavakat.

A humorista tavaly titokban házasodott össze kedvesével, Lillával, idén év elején pedig boldogan osztotta meg a követőivel, hogy megszületett a kisfia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.