Két év kihagyás után visszatér a Quimby frontembere, Kiss Tibi

zene frontember Quimby visszavonulás Kiss Tibi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közel két év telt már el azóta, hogy a Quimby váratlanul bejelentette, hogy határozatlan időre visszavonulnak a koncertezéstől. 

A Quimby frontembere, Kiss Tibi két évvel ezelőtt alkoholfüggősége miatt terápiás céllal elvonult a nyilvánosság elől. Az énekes zenésztársai június 7-én bejelentették, hogy végre kapcsolatba léptek Kiss Tibivel.

„Tibi terápiája már nem izolációban folytatódik, így újra kapcsolatba kerültünk egymással. Van alkalmunk személyesen találkozni, hosszú idő után megölelhettük mi is egymást. Ez mindenképpen egy fontos mérföldkő, de nem jelenti az út végét, amelyhez a feltétlen támogatásunkról biztosítottuk Tibit" – írták a többiek a közösségi oldalukon.

Az énekes állapotjavulásának bizonyítéka, hogy július elején váratlanul megjelent a Budapest Partkban, ahol még ugyan a Quimby nélkül, de színpadra állt, és Németh Jucival közösen elénekelte a Szívemben bomba van című dalt - írja a Blikk.

A Quimby most létrehozott a Facebookon egy eseményt, melyben arról írnak, hogy két év szünet után újra visszatérhetnek, méghozzá a Budapest Parkban.

„Két teljes év kihagyás után először, várhatóan 2022. április 14-én, a Budapest Park évadnyitóján tudjuk ott folytatni, ahol decemberében abbahagytuk: egy ízig-vérig Quimby bulival tervezünk visszatérni, magunk mögött hagyva ezt a sok szempontból rendhagyó időszakot. Sok még a bizonytalanság a zenekar körül, de előre tekintünk és bízunk benne, hogy hamarosan újult erővel csaphatunk a húrok közé, üthetjük a bőrt, fújhatjuk a rezet, verhetjük a billentyűket és Veletek együtt üvölthetjük a kedvenc dalainkat a csillagok alatt" – olvasható a zenekar eseményében.

Kiss Tibi visszatér! Forrás: Life TV

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.