"Ennél gusztustalanabb dolog nincs" - teljesen kiborult a Survivor kiszavazott játékosa

Forrás: RTL Klub -
Brindzik Zsolt kiesés Survivor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zsoltnak kellett távoznia a Survivorből, amit nem fogadott túl jól: úgy érzi, becsapták őt a társai és sajnálja, hogy nem mutathatta meg képességeit az egyéni játékokban.

A Survivor versenyéből Brindzik Zsolt távozott, őt szavazták ki a többiek. Zsolt gazdát nagyon megérintette, hogy neki kell befejeznie a realityt, úgy véli, becsapták őt a társai. Elárulta, hogy ő nem tudott volna ilyen őszintétlenül játszani.

Sajnálja, hogy nem mutathatta meg képességeit az egyéni játékokban Forrás: RTL Klub

"A hiányom mindkét törzsben fel fogja ütni a fejét, egészen biztos, hogy lesz vakarózás és lesz szomorkodás most nélkülem" - mondta. Hozzátette, sokan várják otthon, akik olyannak szeretik, amilyen, vagyis őszintének. "Felhívtam a páromat, fél órát beszéltünk sírva, zokogva" - mondta, majd könnyek között vallott arról, hogy a szerettei mind mellette álltak. Úgy véli, azért szavazták ki őt, mert féltek tőle. "Ennél gusztustalanabb dolog nincs" - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.