Ősszel általában a télre készülünk. Eltesszük a nyári ruhákat, behordjuk a cserepes növényeket a teraszról vagy a kertből és várjuk a telet. Ám nem csupán a télre érdemes ilyenkor felkészülni, hanem a – sok esetben nagyon messzinek tűnő – tavaszra is.

Ősszel számos teendő vár minket mind a házon/ lakáson belül, mind pedig a kertben. Elpakolunk, befőzünk, teleltetünk, ám ilyenkor nem csupán azt érdemes szem előtt tartani, hogy jön a tél, hanem azt is, hogy a tél után jön a tavasz.Sok esetben ugyanis a szép kert előkészítése már ősszel megkezdődik. Például azzal, hogy kigyomláljuk a gyepet és a veteményest, összegereblyézzük a lehullott leveleket, vagy épp legallyazzuk a fákat. Utóbbiakat ráadásul még fel is használhatjuk komposztáláshoz vagy egy speciális magaságyás, azaz a hügelkultúra építéséhez.


Mi is az a hügelkultúra?

A hügel szó jelentése domb vagy halom, így nem meglepő, hogy a hügelkultúra is valami magasított dolgot jelöl, méghozzá egy speciális magaságyást, amelynek a létrehozásához csak gallyakra, levelekre, nyesedékekre és némi földre vagy humuszra van szükség. Ezeket szépen egymásra rétegezzük, amelynek eredménye egy kisebb domb, de körbe is keríthetjük, így egy csinosabb magaságyást kapunk.

A dombot körbe is keríthetjük, így egy csinosabb magaságyást kapunkForrás: Shutterstock

A hügelkultúra működése és előnyei

A hügelkultúra titka maga a rétegezés. Mivel az ágyás aljára faágak kerülnek, így a rothadás lassú és folyamatos, ennek következtében pedig nagyon jó minőségű termőtalaj keletkezik. Ráadásul a korhadó fa megszívja magát vízzel, így szárazabb időszakban sem kell aggódni azon, hogy a kultúra kiszárad. A faanyag felett azonban számos más szerves hulladék is helyet kap, amelyek szintén elősegítik, hogy minél tápanyagdúsabb legyen a dombocska vagy a magaságyás. Ezek a rothadás során termelt hőnek köszönhetően optimális talajhőmérsékletet biztosítanak, ráadásul meggátolják, hogy a termőföld összetömörödjön. Ez a módszer tehát igazán remek, ha valakinek terméketlen vagy köves a kertje, hiszen a hügelkultúra bárhol létrehozható és nagyon rövid időn belül termőre fordítható.

A korhadó fa megszívja magát vízzel, így szárazabb időszakban sem kell aggódni azon, hogy a kultúra kiszáradForrás: Shutterstock

Hügelkultúra építés

  1. Tervezés
    Jelöljük ki a hügelkultúra helyét annak megfelelően, hogy a későbbiekben mit szeretnénk beleültetni: napkedvelő növényeknél napos, míg árnyékkedvelő növényeknél árnyékos területet válasszunk. Azt is gondoljuk át, hogy mekkora legyen a magaságyás – ideális, ha keskenyebb formát tervezünk, hogy a közepét is elérjük majd a növények gondozásánál.
  2. Tisztítás
    A kijelölt területet érdemes megtisztítani és kigazolni. Ha a terület füves, azt is szedjük ki vagy nyomjuk el faforgáccsal, kartonlappal. Egy picit ki is áshatjuk a területet, de ezt nem muszáj.
  3. Alapozás
    A hügelkultúra alapját a faanyag adja, így ezeket kell legelőször letenni. A faanyag lehet levágott gally, nagyobb ágak, de akár kisebb rönköket is használhatunk. Kerüljük a cseresznyét, a diót és a cédrust! Ideális, ha a fa nedves, állott vagy már kissé rothadásnak indult. A friss fa túl sok nitrogént emészt fel, így ezeket érdemes más nitrogéndús anyaggal gazdagítani az optimális hatás elérése érdekében.
  4. Töltés
    Ha a fából készült alap elkészült, jöhet a töltés. Halmozzunk az alsó rétegre minél több szerves anyagot. Ez lehet levágott , levelek, konyhai hulladék, komposzt vagy akár faforgács. A rétegeket locsoljuk meg bőségesen vízzel. A zöldhulladékokat és kisebb ágakat addig halmozzuk, amíg a dombunk eléri a kellő magasságot. Arra ügyeljünk, hogy a rothadás miatt az ágyás veszíteni fog a magasságából, így jobb, ha kissé túlméretezzük a halmot.
  5. Végső lépések
    A domb tetejére végül kerüljön egy vékony réteg komposzt és termőföld, majd jöhet egy vékony réteg szalma vagy akár azonnal el is kezdhetjük beültetni az ágyást. Ha igazán csinos hügelkultúrát szeretnénk, akkor körbe is keríthetjük, de maradhat rusztikus domb is – kinek-kinek ízlése szerint.
Az ágyás aljára faágak kerülnek, így a rothadás lassú és folyamatos, ennek következtében pedig nagyon jó minőségű termőtalaj keletkezikForrás: richsoil.com