Folyton fájt a feje, szédült és kihullott az összes haja: csak évekkel később derült ki, hogy ez okozta

hajhullás betegség implantátum allergia mellimplantátum
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tamara Dougherty a poklok poklát élte át, amikor daganat miatt amputálták mindkért mellét, ám a borzalmak ezzel nem értek véget...

Az amerikai származású Tamara Dougherty a poklok poklát élte át tizenhat évvel ezelőtt. A nőnek a rák miatt mind a két mellét el kellett távolítani, és bár sikeresen legyőzte a gyilkos kórt, gyűlölte magát mellek nélkül. Tamara úgy döntött, megcsináltatja melleit, és összesen 18 ezer fontot költött a rekonstrukciós műtétre még 2005-ben.

"34 éves voltam és nem voltam kész arra, hogy mellek nélkül, lapos mellkassal éljem le az életemet. A műtét után visszanyertem az önbizalmam" – mondta a Mirrornak Tamara, aki a műtét után furcsa tüneteket észlelt magát.

Fájt a feje, szédült, sokszor össze-vissza vert a szíve, és pár évvel később, 2017-ben kihullott a haja és a testén lévő összes szőrzet.

- mondta a nő, aki 2019-re teljesen kopasz lett. Kiderült, hogy a mellimplantátumai, pontosabban a belőlük szivárgó szilikon évek óta mérgezi a testét, ezért voltak olyan szörnyű tünetei. Tamara úgy döntött, eltávolíttatja az implantátumait, és két hónap alatt rengeteget javult az állapota.

Tamara Dougherty több, mint hétmillió forintot költött mellimplantátumára. Forrás: Kennedy News and Media/Kennedy News and Media/Kennedy News And Media

"A műtét után azon gondolkodtam, hogyan fejezhetném be az életemet úgy, hogy ne okozzak nagy felfordulást a családomnak, mert nem akartam mellek és haj nélkül élni"

- mondta Tamara, aki jelenleg parókát visel, és hamarosan megint új melleket szeretne.

Mellimplantátuma okozta a magyar énekesnő halálát: szétrepedt a burka, a szilikon pedig a tüdejébe kerülthttps://www.life.hu/hirek/20210807-harangozo-teri-mellimplantatuma-okozta-a-halalat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.