Nagy szerelmek, tele szenvedéllyel, mély érzelmekkel, hullámvölgyekkel tarkítva. Sztárok, akik megtalálták életük párját, és akiknek a boldogsága addig tartott, amíg az egyikőjüket el nem ragadta a halál.

Sztárszerelmek, amelyek végül beteljesedtek, mégsem tartottak örökké. Kinek több, kinek kevesebb ideje jutott a másikra, de ők már így is elmondhatják, hogy ráleltek életük párjára, ez pedig nagy ajándék.

Céline Dion szívét 12 éves korában rabolta el az a férfi, akire már a kezdetektől felnézett, akiért megszállottan rajongott. Ő nem volt más,  mint René Angélil zenei menedzser és rendező, aki 26 évvel idősebb volt Céline-nél. Kapcsolatuk az énekesnővel csak 6 évvel később teljesedhetett ki, amikor Céline 18 éves lett, sokáig azonban titokban tartották kapcsolatukat. René már túl volt egy váláson és felnőtt gyerekei is voltak. Az énekesnővel 8 év együttlét után összeházasodtak. 

René Angelil és Céline DionForrás: AFP/Getty Images/John Shearer

Céline 13 testvér közt nőtt fel, ezért ő is szeretett volna saját családot. De sok időnek kellett eltelnie addig, míg gyereke születhetett, és orvosi segítségre is szükség volt hozzá. Először egy kisfia született, majd pár év múltán egy ikerpárnak is életet adott. René rákja időközben ismét kiújult, Céline pedig mindent megtett azért, hogy férje mellett legyen, kitartott mellette a végsőkig. Céline férje halála után azt nyilatkozta, hogy számára nem létezett más férfi Renén kívül.

Hasonlóan nagy szerelem volt Pierce Brosnan és Cassandra Harris szerelme is. A James Bond filmek egykori sztárja és az egykori Bond-lány, Cassandra Harris nemcsak a filmvásznon, a valóságban is egy párt alkottak. A pár 1980-ban tartotta az esküvőjét, Brosnan örökbe fogadta Cassandra előző kapcsolatában fogant gyermekeit, és sajátjaként nevelte őket, de közös gyermekük is született.

Pierce Brosnan és Cassandra HarrisForrás: Getty Images/Yvonne Hemsey

Boldogságuk azonban végesnek bizonyult, hiszen Cassandránál az orvosok petefészekrákot állapítottak meg. A színész végig kitartott szerelme mellett, és együtt csinálták végig a nyolc műtétet, kemoterápiát és a többi nőgyógyászati kezelést, de semmi sem segített: Cassandra 1991 decemberében, pár nappal karácsony után férje karjaiban örök álomra hajtotta a fejét, mindössze 43 évesen. 

Liam Neeson és Natasha Richardson sokáig Hollywood leginkább irigyelt álompárja volt. A színészpár és felesége kapcsolata igazán harmonikus volt egészen 2009-ig, amikor is Liam Neeson és két fia élete gyökeresen megváltozott. A gyerekek elvesztették szeretett édesanyjukat, férje pedig imádott feleségét. Natasha Richardsont 2009. március 16-án érte el a tragikus végzete. A quebeci Mont Tremland síparadicsomban síelt, ám sajnos elesett, és úgy beverte a fejét, hogy kómába esett. Végül március 18-án lekapcsolták őt az életben tartó gépekről, aminek az oka, hogy férjével korábban megegyeztek abban. ha bármelyikükkel történne hasonló eset, akkor így járnak el. A színésznő mindössze 45 éves volt ekkor. Az 56 éves színész egyedül maradt 12 és 13 éves fiával.

Natasha Richardson és Liam NeesonForrás: Getty Images via AFP/Joe Corrigan