Bántalmazó édesapjáról vallott a Dancing with the Starban Tóth Andi: könnyekig meghatódott mindenki

Dancing with the Stars Andrei Mangra bántalmazás Tóth Andi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Dancing with the Stars Emlékek éjszakájának adásában Tóth Andi gyerekkoráról, azon belül is erőszakos édesapjáról mesélt. A zsűri Andi szavaitól, majd az Andrei Mangrával előadott produkciójától is a könnyekig meghatódott. 

Az előadás előtt sérüléseket szerzett Tóth Andi kíméletlen őszinteséggel - a nyilvánosság előtt először - vallott nehéz gyermekkoráról és arról, mennyire félt édesapjától. Elmondta, hogy15 éves koráig nem igazán van olyan emléke, amit szívesen és könnyen felidéz.

"Az édesapám volt az, aki megnehezítette az életünket a mindennnapos viselkedésével, mindig féltünk tőle, nem éreztük magunkat biztonságban otthon. A 15 éves korom előtti képek nem nagyon vannak meg, az a pillanat azonban megvan, amikor elköltöztem, ott álltam a bőröndökkel egy szobában, és egyedül voltam" - emlékezett vissza.

Hozzátette, volt egy-két alkalom, amikor rá akarta venni magát, hogy elfogadható kapcsolatot alakítson ki az édesapjával, de mégsem tudott neki megbocsátani.

Andi vallomását az alábbi videóban nézheted meg:

Az édesapjával való viszonya insprirálta produkciót pedig itt:

Andiék 40 pontot kaptak a produkciókukra, egy párosnak azonban távoznia kellett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.