39 évesen, 400 kilósan halt meg a világ legkövérebb embere: 7 éve az ágyat se tudta elhagyni

Forrás: Northfoto -
kövérség Ricky Naputi világ legkövérebb embere túlsúly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ricky Naputi mindent megpróbált, de képtelen volt leállni az evéssel. 400 kilósan halt meg, depressziós volt, a házassága tönkrement, és a halála előtti hét évben már az ágyból sem tudott kikelni. 

Ricky Naputi normál súlyú kisfiú volt, de tinédzserként már 90 kilót nyomott, ezért sokat csúfolták és zaklatták az iskolában. A húszas éveiben már depresszióban szenvedett és egy éjszakai klub kidobóembere lett. Amikor későbbi feleségével összejött, már több, mint 300 kilót nyomott, mely házasságára is rányomta a bélyegét. A pár hiába szeretett volna családot alapítani, Ricky túlsúlya ezt lehetetlenné tette - írja a Daily Star.

Ricky Naputi házassága is ráment az ételfüggőségére. Forrás: Northfoto

Gondozója szerint olyan volt, mint a túl nagyra nőtt kisbaba, aki napi 10 ezer kalóriát fogyasztott. Felesége rettegett a jövőtől, hisz nyilvánvaló volt, hogy ez az életmód egyenes út a korai halálhoz. Több orvos is megvizsgálta, és mindenki ugyanazt mondta: le kell fogynia 40 kilót, hogy gyomorműtétet lehessen végrehajtani rajta. Ricky azonban képtelen volt lefogyni, és ez a házasságát is tönkretette.

- mondta akkoriban Ricky felesége.

39 éves volt a világ legkövérebb embere, amikor 2012. november 12-én leállt a légzése. Bevett pár gyógyszert, és az orvosok hiába próbálták újraéleszteni, már nem tudták megmenteni. Az ételfüggőségének az áldozata lett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.