Vajna Timi a mai napig hisz abban, hogy egykori férje, Andy Vajna a túlvilágról is vigyáz rá.

Már több mint két éve annak, hogy elhunyt a neves hazai filmproducer, Andy Vajna, özvegye azonban a mai napig nem tudta túltenni magát a szeretett férfi elvesztésén. Habár mostanában arról szóltak a hírek, hogy újra rátalálhat a szerelem és a boldogság, mégsem a tervek szerint alakulnak a dolgok. Most pedig megszólalt az elhunyt férj is.

Vajna Timi korábban maga mesélt arról, hogy Andy a túlvilágról többször is üzent neki. Úgy tűnik, a producer most is felvette a kapcsolatot az élőkkel. Timi jósnője és Andy egykori jóbarátja, Baranyi Rozit nemrég meglátogatta a férfi szelleme.

"Egy-két hete megjelent álmomban. Furcsa, mert ilyen rég nem történt. Nem volt halott, nagyon is élt, és haragos volt valamiért. Minden álom jelentéssel bír, főként ha valaki élőként jelenik meg, miközben már elment. Hát még ha dühös!" - árulta el a Storynak a jósnő.

Vajna Tímea Timi és vőlegénye, ZoltánForrás: https://www.instagram.com/timeavajna/?hl=hu

Andy látogatását és dühét azonban nem szabad feltétlenül intő jelnek venni, ugyanis az álmok többféle jelentéssel is bírhatnak. Timi és új kedvese, Zoli már eljegyezték egymást és szóba is került a családalapítás, a férfi ugyanis kijelentette, Timitől szeretne gyereket. Minden idillinek tűnt.

A közösségi oldalán viszont az örökösnő nemrég azt írta, hogy először most a lelki békéjét kell megtalálnia a rengeteg fájdalom és stressz után. Talán nem véletlen, hogy rövid magyarországi látogatása után Zoli nélkül, elhunyt férje kutyáival tért haza Los Angelesbe.