Komoly indulatokat váltott ki Puskás Peti névváltoztatása: "Azt mondták, szembeköpöm a hagyományokat"

Forrás: instagram.com/dallosbogi -
esküvő Puskás Peti név szerelem Dallos Bogi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Puskás Peti és Dallos Bogi esküvőjük után mindketten megváltoztatták a nevüket Puskás-Dallosra. Az énekes elmondta, sokan nem értik, miért vette fel ő is felesége nevét, és sokan heccelik is miatta, pedig végtelenül egyszerű erre a magyarázat. 

Puskás Peti és Dallos Bogi szinte a szemünk láttára szerettek egymásba, hiszen akkor kerültek közel egymáshoz, amikor mindketten mentorok voltak az X-Faktorban. Esküvőjükre idén nyáron került sor, amiről a közösségi oldalaikon mutattak felvételeket.

Puskás Peti felvette felesége nevét, ami indulatokat váltott ki Forrás: instagram.com/dallosbogi

Később az is kiderült, hogy mindketten a névváltoztatás mellett döntöttek, Puskás-Dallos lett belőlük. Míg Bogi esetében nem tettek fel ezzel kapcsolatban kérdéseket, Puskás Peti névváltása indulatokat váltott ki, pedig egyszerű magyarázata van arra, miért döntött így.

Szerettem volna én is úgy bemutatkozni, hogy jelezzem: büszke vagyok a feleségemre, hogy mi egy család vagyunk.

Indulatokat keltett. Amikor focizni megyek, a csapattársak cinkelnek miatta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.