Először beszélt édesanyja elvesztéséről L.L. Junior felesége, Kinga: a színésznő a koronavírus áldozata lett

Forrás: Facebook -
édesanya haláleset Körtvélyessy Kinga koronavírus L.L. Junior
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga jelenleg házasok, de külön élnek. Azon dolgoznak, hogy megmentsék a kapcsolatukat. Nemcsak közös gyermekük miatt szeretnének újra egymásra találni, hanem azért is mert nagyon szeretik egymást. A házaspár nehéz időszakot tudhat maga mögött, Junior a kisfiát veszítette el egy szörnyű balesetben, Kinga édesanyja pedig a koronavírus áldozata lett. A fiatal édesanya először beszélt az őt ért veszteségről.

"Az édesanyám volt a legfőbb támaszom, minden titkom tudója. Laci megértésében is nagyon sokat segített. Ők nagyon egy hullámhosszon voltak, megértették egymást. Anyukám megértette a művészlélek működését, azt, amivel én sokszor még most is küzdök. (...) Amikor hívtak a kórházból és közölték a hírt, éppen etettem a kislányomat. Igazából kiadni sem tudtam magamból, mert Lili nem érezhette meg, bekapcsolt az a bizonyos túlélési ösztön" - mondta Kinga a Story magazinnak.

L.L. Junior és Kinga 2019 januárjában mondták ki a boldogító igent Forrás: Facebook

A fiatal anyuka még a hozzá legközelebb állóknak sem mondta el, mennyire megviselte édesanyja elvesztése. A mai napig nem tudja feldolgozni a történteket: a legfájóbb számára, hogy a kis Lilit csak kétszer ölelhette meg a nagymamája.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.