Mark Zuckerberg nyilvánosságra hozta a Facebook új nevét

Forrás: AFP/2019 Getty Images/Samuel Corum -
bejelentés Facebook Mark Zuckerberg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mark Zuckerberg bejelentette a Facebook új nevét. Nagyratörő terveik lesznek az átnevezett céggel, rengeteg embert vesznek fel világszerte.

Mark Zuckerberg csütörtökön este bejelentette a Facebook új nevét, ami a jövőben Meta lesz.

„Kiépítjük a kapcsolódás technológiáját, melynek középpontjába együtt végre az embereket helyezhetjük, és együtt megnyithatjuk az utat egy sokkal nagyobb tartalomgyártói piac előtt" – ezzel indokolta meg a cég vezérigazgatója a Facebook Connect eseményen a vállalat átnevezését. A döntés hátterében az állhat, hogy a cégnek sok terméke van és a Facebook márkanév csupán az egyikhez kapcsolódik - írja a szeretlekmagyarorszag.hu.

Mark Zuckerberg nagy változást jelentett be. Forrás: AFP/2019 Getty Images/Samuel Corum

"Idővel, remélem, egy metaverzumot működtető cégként tekintenek majd ránk" – mondta Zuckerberg, aki arról is beszélt, hogy a közösségi térből egy "élő-lélegző" világot szeretnének létrehozni a virtuális valóságban. Ez azt jelentené, hogy csak Európában 10 ezer új alkalmazottat venne fel emiatt a vállalat.

Ez is érdekelhet: "Elnézést kérünk" - Megszólalt a Facebook a leállással kapcsolatban

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.