"Az egyik lábamon magassarkút viselek, a másikon tornacipőt” - interjú Gelencsér Timivel

Exatlon Hungary Gelencsér Tímea interjú szépségápolás Dancing with the Stars szépségkirálynő Gelencsér Timi magazin sport Kon-tour
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gelencsér Tímeát keveseknek kell bemutatni, hiszen amellett, hogy modell valamint szépségkirálynő, az Exatlon Hungary első évadának második legjobb női versenyzője, a Dancing with the Stars című show-nak pedig a győztese volt. Most pedig műsorvezetőként is találkozhatunk vele, sőt a Life.hu Kont-tour című műsorában is szerepel. 

Timi a december 15-én induló Kon-tourban a szépségápolással, a sporttal és a divattal kapcsolatos személyes tapasztalatait fogja megosztani a nézőkkel, valamint tippeket is ad majd nekünk. A fentiekből jól látszik, hogy Timi elképesztően sokszínű személyiség, akit nem lehet 1 mondattal bemutatni.

A nevedet sokan ismerik, de te hogyan mutatnád be magadat?

Valóban sokan ismernek mint modell, mint szépségkirálynő, mint aki a tévében szerepelt és szerepel, de nagyon fontosnak tartom megemlíteni magamról, hogy a fentieken túl én tíz éven keresztül sportoló voltam. Versenyszerűen Fit-Kideztem, ami nagyon hasonló a talajtornához, tehát egy akrobatikus elemeket, balettmozdulatokat tartalmazó mozgásforma, ahol zenére adjuk elő a koreográfiát. Ennek a sportmúltnak egy sérülés vetett véget, amely után ugyan visszatértem a Fit-Kidhez, de már sokkal óvatosabbá váltam és egy idő után úgy döntöttem, hogy nem folytatom. Ezután lettem csak szépségkirálynő, illetve kerültem az Exatlonba, utóbbinál pedig nem véletlen, hogy a Bajnokok csapatát erősítettem, hiszen egy tízéves versenyzői múlt állt mögöttem.

Eszerint fontosnak tartod, hogy te sportoló voltál?

Igen, hiszen a versenysport tíz évig az életem szerves részét képezte minden velejárójával együtt. A világ végén tartott edzésekkel, azzal, hogy az életem sokáig csak a tanulás és a Fit-Kid körül forgott, s

míg a többiek moziba vagy bulizni jártak, addig én heti hatszor edzettem.

Erre a múltra és erre a teljesítményemre kifejezetten büszke vagyok. Nem mintha a Magyarország Szépe címre nem lennék büszke, de az köztudott rólam, míg a sportmúltammal kevesen vannak tisztában.

Nagyon sokszínű személyiség vagy, de kiket szeretnél leginkább megszólítani a tartalmaiddal?

Úgy gondolom, hogy kifejezetten széles kört elérek. Egyrészt ott vannak a gyerekek, akik a sport miatt tudják, hogy ki vagyok. A Fit-Kidben még most is ismerik a nevemet és emiatt az újabb Fit-Kides generáció szívesen követ. A szépségverseny miatt a saját korosztályom is érdeklődik irántam, a Dancing with the Stars műsor pedig a nálam idősebb korosztályt szólította meg. Úgy látom tehát, hogy a kicsiktől egészen az idősebbekig tudok olyat mutatni, ami értékes lehet. Sőt, ha a nemek arányát nézzük, ott is nagyjából kiegyenlített a helyzet, tehát nők és férfiak egyaránt szívesen nézik a tartalmaimat.

Milyen téma áll hozzád a legközelebb? Szépségápolás? Smink? Sport?

Nagyon nehéz meghatározni, hogy milyen téma áll hozzám a legközelebb. Leginkább azzal tudom szemléltetni, ha azt mondom, hogy

az egyik lábamon magassarkút viselek, míg a másikon tornacipőt.

Tehát az egyik oldalam nagyon csajos, imádom a sminkeket, a frizurákat, folyamatosan követem a divatot. Ugyanakkor a gyerekkorom a sport jegyében telt, s ez a mai napig meghatározza az életemet. Ha például beteg vagyok és itthon kell ülnöm egy hetet vagy tíz napot, akkor nekem hihetetlenül rossz lesz a közérzetem. Egyszerűen muszáj sportolnom, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Ebből is látszik, hogy ez a két téma nagyon fontos nekem és nem is akarom egyiket sem előtérbe helyezni, mert így vagyok egyensúlyban.

Forrás: Polyák Attila

A Kont-tourban is a sporttal kapcsolatos tartalmak lesznek túlsúlyban?

Érdekes, mert bár ott is lesznek mozgással kapcsolatos epizódok, azért a fókuszt inkább a beauty vonal kapja. Azért is örültem ennek a lehetőségnek, mert végre most ezekről a témákról is bőven lesz időm és alkalmam beszélni, hiszen ezeket is sokszor kérik tőlem, de valahogy mindig ezek kerülnek a sor végére, holott tényleg nagyon szeretem az ilyen csajos dolgokat.

Nézzünk is meg akkor egy ilyen kis csajos kérdést: Van-e napi arcápolási rutinod és ha igen, akkor hogyan néz ki?

Igen van rutinom, bár szerintem a rutin mellett az is nagyon fontos, hogy mit eszünk. Ezzel most én is hadilábon állok éppen, hiszen a Dancing forgatása miatt nem tudok úgy étkezni, ahogyan szoktam és ez a bőrömön is látszik. Viszont, amit most is és egyébként is nagyon komolyan veszek, az az arctisztítás. Ez a rutinom alapja. Sose fekszem le sminkben! Mindig egy alapos arctisztítással kezdem illetve fejezem be a napomat, amit hidratálás követ, és amikor csak tehetem, felteszek egy jó kis arcpakolást is. Ez nagyjából tíz perc reggel és tíz este. Ami viszont új nálam, hogy mostanában már elkezdtem kozmetikushoz is járni, ugyanis nagyon száraz a bőröm és szüksége van az extra hidratálásra, arról nem is beszélve, hogy feltűntek az első mini ráncocskák, én pedig hiszek a megelőzésben.

Hogy állsz a sminkkel a hétköznapokon?

Pont az arcbőröm érdekében igyekszem minél kevesebb sminket használni hétköznapokon, ami nálam általában egy BB krémben és egy szempillaspirálban merül ki. Ennek ellenére nagyon szeretek sminkelni és szoktam is, hiszen ha valahol meg kell jelennem, mondjuk egy rendezvényen vagy fotózáson, akkor nem elég a BB krém.

Készítettem is egy részt a Kon-tourban, ahol azt mutatom meg, hogyan sminkelek a tévében.

Ez egyébként nálam a basic smink, amit nagyon szeretek, és ami szinte bárhová jó – ha meg kell jelenni valahol.

Sminkbakid volt már?

Olyan sminkbaki, amit én követtem el, nem nagyon. Viszont olyan sminket már kaptam, amit nagyon utáltam. A mai napig elszörnyedek, ha csak rágondolok arra a fekete füstös szemre és azokra a vérvörös ajkakra. Tudom, hogy ez egy alap alkalmi sminknek hangzik, amolyan jolly jokernek, de nekem borzalmasan állt és nagyon rosszul éreztem magam benne. Akkor és ott azt éreztem, hogy inkább lennék teljesen smink nélkül, mint így kifestve.

Melyik a fontosabb szerinted egy nőnél: a haj vagy a smink?

Nehéz kérdés, de ha döntenem kellene, hogy sminkeshez vagy fodrászhoz menjek, akkor az utóbbit választanám. Én azt szeretem, ha igényesen nézek ki és ha azt vesszük, hogy számomra mi az igényesebb: egy szép smink vagy az ápolt frizura, akkor nálam egyértelműen a haj győz.

Forrás: Polyák Attila

Térjünk át kicsit a tornacipős oldaladra. Mennyit sportolsz? Van egy napi vagy heti adag, amit teljesítened kell?

Nincsenek konkrét elvárásaim a sporttal kapcsolatban. Gyerekkoromban minden hétköznap négytől hatig edzettem, hétvégén pedig versenyeztem, de manapság már nem követek ilyen szigorú szabályokat.

A sport mennyisége függ a hangulatomtól, hogy mennyi feladatom van az adott időszakban vagy akad-e olyan kötelezettségem, amihez jobb formában kell lenni.

Ez nem azt jelenti, hogy ha el vagyok havazva, akkor egyáltalán nem sportolok, csak olyankor kevesebb időt szánok rá. Ha meg kéne határozni, akkor az lenne az ideális, ha heti öt napot edzenék, de általában hármat szoktam.

Mivel tartod formában magad?

Leginkább futni szoktam, ilyen epizód lesz is a Kon-tourban, emellett pedig általában edző segítségével, saját súllyal történő gyakorlatokat végzek vagy bemegyek egy jó step aerobikra. Nem vagyok az a típus, aki leugrik a terembe és magától nekiáll gépekkel edzeni. Pont ezért sporttal kapcsolatban nem is szoktam tanácsokat adni, hiszen ez egy szakma és mindenkinek más mozgásforma, más rendszeresség az ideális. Ezért a Kon-tourban is inkább a saját tapasztalataim alapján fogok adni pár tippet – például a futással kapcsolatban.

Jól érezted magad a Kon-tour forgatásán?

Igazán jó tapasztalat volt, hiszen itt egy olyan terepen próbálhattam ki magam, ahol kevésbé vagyok rutinos, ráadásul olyan témákat dolgozhattam fel, amelyekkel kapcsolatban sokszor és sok kérdést kapok, de nem mindig van időm vagy módom válaszolni rájuk.

Melyik volt a kedvenc epizódod és miért?

A kutyás futásról szóló rész volt a kedvencem. Egyrészt mert szeretek futni, másrészt pedig, mert Licsikével együtt szerepelhettem benne.

Mi az a plusz, ami miatt érdemes nézni szerinted a műsort?

Mert a Kon-tourban végre részletesen be tudom mutatni minden beauty praktikámat. Ezeket már sokszor kértek tőlem, de eddig nem jutott rá időm, hogy megosszam azokkal, akik kíváncsiak rá.

Mit nem fognak soha látni tőled a követőid?

Énekelni nem hiszem, hogy fogok, bár teljes bizonyossággal erre sem tudom azt mondani, hogy soha, mert az élet még alakulhat úgy... Viszont akt képet biztosan soha nem fogok mutatni magamról!

A Kon-tour december 15-től lesz látható a Life.hu-n.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.