Judy bevallotta: Ördög Nóra miatt vált el előző férjétől

Judy válás Ördög Nóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ördög Nóra akkora hatással volt Judyra, hogy nélküle talán el sem vált volna.

Az énekesnő már a Judy szemtől szemben című könyvben is utalt arra, hogy Ördög Nóra példája erősítette meg őt az elhatározásában: otthagyta a férjét, Nagy Rolandot, akivel a házasságuk egy idő múltán már nem működött.

"Éreztem, hogy ki kellene lépnem a kapcsolatból, de rettentően féltem, hogy az emberek megköveznek. Kétszáz fős csinnadratta után elválni? Lehetetlen! Rettegtem, hogy azt mondják, csak a felhajtás kellett nekem" – kezdte Judy.

Judy második házasságában tudott teljes mértékben kiteljesedni. Forrás: Judy/Instagram

Amikor megláttam a címlapokon, hogy pár hónap után válik, a példája ösztönzött, erőt adott, hogy én is kilépjek a rosszból.

Mint az köztudott, Ördög Nóra 2008 augusztusában, hét év együttélés után ment hozzá Rubin Kristóf producerhez, de az év végén már el is váltak; a népszerű műsorvezető pedig 2010-ben hozzáment Nánási Pálhoz, akivel két gyönyörű gyermeket nevelnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.