Kiárusítja ruhatárát Eke Angéla - ez áll a döntése hátterében

kiárusítás ruhatár Eke Angéla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Junior Prima díjas színésznő tavaly decemberben több, mint 1 millió forintot gyűjtött a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát (MFÖEK) Alapítvány részére. Az egyéni szervezésű jótékonysági akció idén is visszatér, ám némileg új felállásban: a tervezői felajánlások mellett, a fenntarthatóság jegyében szinte minden ruhadarabját áruba bocsátja majd Eke Angéla. Ráadásul az Én, Iphigénia című első, önálló monodrámájának decemberi előadásából nem csupán a jegyeladásokból befolyt összeggel duzzasztja az adományt, de a nézők előnnyel válogathatnak majd a gardróbvásár kincsei között is.

"Bár öltözködés terén is igyekszem fenntartható elveket követni, az évek során mégis rengeteg olyan ruhadarabot halmoztam fel - többek között értékes tervezői darabokat is – amelyek kihasználatlanul állnak a szekrényemben. Úgy döntöttem, hogy új vállalást teszek, és minden ruhadarabból csak 1-2 kedvenc verziót hagyok meg. Ha a későbbiekben frissíteni szeretnék a limitált ruhatáramon, akkor elcserélem majd ezeket a darabokat" – kezdte Angéla.

"Egy élő esemény keretein belül lehet majd őket megvásárolni, ám idén sem maradhatnak el a tervezői felajánlások sem, az ezekből befolyt összeg egészét pedig idén is az MFÖEK alapítványnak ajánlom majd" – folytatta a színésznő a saját kezdeményezésű projekt kapcsán, amelyet előreláthatólag a december 11-i hétvégén rendez meg.

Kiárusítja ruhatárát Eke Angéla Forrás: Panamy Photo

December 5-én, Angéla szülinapján egy kivételes Én, Iphigénia előadásra készül a Radnóti Tesla Laborban, hiszen az érdeklődők most egy színházi élménnyel is csatlakozhatnak a jótékonysági akcióhoz.

"Amellett, hogy egy előadáson belül három különböző rendezésben viszem színpadra a Závada Péter által írt monodrámát, az életem olyan személyes részleteit dolgozza fel az előadás, amelyekről soha sehol nem nyilatkoztam. Bevállaltam az életem olyan részleteit, amelyekkel mások is tudnak kapcsolódni, erőt meríteni belőle. Az előadás élménye mellett most azonban a színházrajongókat is szeretném ösztönözni azzal, hogy minden jegy árából 500 forintot a jótékony akcióra fordítok, ráadásul a nézők extra előnyökkel indulhatnak majd a gardrób-vadászaton is" - tette hozzá.

A gardróbvásár helyszínéről és a további részleteiről ITT tájékozódhatsz.

Én, Iphigénia – dec.5. vasárnap 19 óra, Radnóti Tesla Labor

Jegyvásárlás ITT.

Hangolódj a karácsonyra a Life.hu-val!

Szuper ünnepi receptekkel, mutatós, de egyszerűen elkészíthető dekorációkkal és ajándékötletekkel vár a Life.hu karácsonyi rovata. Készülődj velünk az év legszebb időszakára!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.