"Aznap megfordult velünk a világ" - lélegeztetőgépre került a magyar táncos koraszülött kisbabája

Kollár-Nagy Klaudia baba koraszülött kisbaba Kollár Steve újszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
November 6-án született Kollár Steve és Kollár-Nagy Klaudia első gyermeke, Lorabella. A kislány egy hónappal előbb jött világra, és a szülés után komplikációk adódtak.

Az 51 éves, magyar terminátorként híressé vált világbajnok táncos és felesége december elejére várta első gyermekük érkezését. A kislány egy hónappal előbb jött világra, a szülés után azonban komplikációk adódtak.

Végül 6-án reggel, 10 óra 22 perckor született meg császárral. 2-3 órát volt velünk, úgy tűnt, minden rendben van, aztán egyszerszer csak az egyik ápoló elkezdett szaladni vele és mi azt sem tudtuk, mi történik"

– emlékezett vissza a szülés napjára Kollár Steve.

Lorabellánál légzési nehézség lépett fel, az orvosok fertőzésre gyanakodtak, ezért a kislány inkubátorba került.

„Aznap megfordult velünk a világ. Én talán még idegesebb voltam, mint a feleségem, még ő nyugtatott engem. Nagyon nehéz nap volt. De annyian mondták, hogy jó kezekben van, hogy nem lesz semmi baj, hogy ez hatott ránk. Végül 4-5 napig volt inkubátorban, kapott keringésjavítót és antibiotikumot is. November 15-én pedig végre már otthon voltunk együtt, igazi családként"

– mondta meghatottan a magyar Terminátorként híressé vált világbajnok táncos.

Terhességi mérgezés miatt fél kilósan hozta világra babájáthttps://www.life.hu/egeszseg/20211125-terhessegi-mergezes-miatt-fel-kilosan-hozta-vilagra-babajat.html

Hangolódj a karácsonyra a Life.hu-val!

Szuper ünnepi receptekkel, mutatós, de egyszerűen elkészíthető dekorációkkal és ajándékötletekkel vár a Life.hu karácsonyi rovata. Készülődj velünk az év legszebb időszakára!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.