A legtöbb nő életét megkeseríti az általában a fenéken és a combon megjelenő narancsbőr.  A probléma nemcsak a túlsúlyosokat érinti: a vékony testalkatúak, az aktív sportolók és a kismamák is szenvedhetnek tőle. Sokszor a kemény, hosszan tartó fogyókúra és a rendszeres sportolás sem tünteti el teljesen a narancsbőrt, de nem kell feltétlenül együtt élnünk vele.

A nők egyik legnagyobb ellensége kétség kívül a cellulitis, ami egy olyan bőrelváltozás, ami során a bőr felülete rücskössé válik, és a narancs héjához hasonló kisebb-nagyobb gödröcskék alakulnak ki rajta. A kellemetlen probléma kialakulásában nagy szerepet játszik az életmódunk: a rengeteg ülőmunka, a
kevés mozgás, az egészségtelen táplálkozás, a kevés folyadékfogyasztás és az olyan káros szenvedélyek, mint a dohányzás, vagy az alkoholfogyasztás. Egy kis odafigyeléssel és megfelelő életmód kialakításával csökkenthetjük a cellulitis jelenlétét, ezen kívül bevethetünk nyirokmasszázst, krémeket, és ha biztosra szeretnénk menni, testkezeléseket is.

Forrás: Shutterstock

„Ha hormonális és életmódbeli okok miatt a zsírsejtek kórosan meghíznak a kötőszöveti rostok általi rekeszekben, és azok falára erős nyomást fejtenek ki, akkor narancsbőr alakul ki. A probléma a combon, a csípőn, a fenéken és a hason is jelentkezhet, férfiakat és nőket pedig egyaránt érint. Mivel a karantén alatt sokkal kevesebbet mozogtunk, mint korábban, egyre többen tapasztalják, hogy megjelent náluk is a cellulit. Valaki genetikai adottságaiból eredendően hajlamosabb a narancsbőrre, de általánosságban inkább az a jellemző, hogy az életmódunk, a külső tényezők befolyásolják a cellulit
felbukkanását" - vélekedik Dr. Széchenyi Kornél, szakember. 

A narancsbőr tehát nem igazán válogat: életkortól, genetikai adottságoktól és testalkattól függetlenül szinte bárkinél kialakulhat, de míg a nők 90%-a, úgy a férfiaknak csak 10%-a küzd a problémával. Jó
hír, hogy a cellulitis mértéke kitartással és a megfelelő módszer megtalálásával csökkenthető, az életmódbeli változások pedig szintén sokat segítenek.

Hogy próbálkozzunk a narancsőr eltüntetésével?
1. Figyeljünk oda az étkezésre! Ha már kialakult a probléma, nem könnyű megszabadulni tőle, de a megfelelő táplálkozás valamennyire segíthet, illetve segít elkerülni a narancsbőr állapotának súlyosbodását. A legfontosabb szempont, hogy minél kevesebb méreganyagot, színezőanyagot, mesterséges adalékot, tartósítószert vigyünk be a szervezetünkbe, és kerüljük el a túlzottan sós, zsíros, vagy cukros ételeket. Táplálkozzunk minél egészségesebben, előnyben részesítve a rostban gazdag ételeket, a gyümölcsöket, zöldségeket, könnyű húsokat, magas kiőrlésű gabonákat.

2. Pótoljuk a folyadékot!  A megfelelő mennyiségű folyadékbevitel a bőr egészségének szempontjából is jelentős: naponta 2,5-3 liter folyadékot javasolt meginni, hogy az emésztés, a salaktalanítás jól működjön. Fontos, hogy ez semmiképp sem cukros üdítő vagy tea legyen, hanem víz, leves vagy egyéb cukormentes ital.

3. Mozogjunk rendszeresen! A rendszeres testmozgás is elengedhetetlen, ha szeretnénk búcsút inteni a narancsbőrnek: hetente 3-4 alkalommal iktassunk be 1-1 órányi sportot, vagy aktív sétát. A sportolással nagyon sokat lehet javítani a narancsbőrön, és ha tovább fokoznánk a hatást, javasolt olyan testhez simuló nadrágot húzni, melyben még inkább felélénkül a vérkeringés és így az anyagcsere intenzitása is nagyobb lesz.

4. Sokféle módszer segíthet! Gyakran belefuthatunk olyan reklámokba, melyek biztos módszereket ígérnek, legyenek azok különféle krémek, gélek, illóolajok, gyógyteák, tekercselések, gumiharisnyák. Ezek önmagukban nem képesek eltüntetni a problémát, de az életmódbeli változtatásokkal, esetleg testkezelésekkel együtt eredményesek lehetnek – önmagukban csodát nem szabad várni tőlük.

5. Szakembert is érdemes felkeresni! Ha mi magunk nem járunk sikerrel a probléma orvoslásában, segítséget is kérhetünk. A szakemberek különféle módszerekkel látványos eredményeket érhetnek el.