Fogyatékkal élők napja Life Magazin gyermekotthon magazin fogyatékkal élők krízis Nem Adom Fel alapítvány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ENSZ 1992-ben hozott döntése értelmében december 3. a fogyatékossággal élők világnapja. Fontosnak tartották felhívni a figyelmet azokra, akik vagy születésüktől fogva, vagy valamilyen tragédia következményeképpen fogyatékkal élnek. A Nem Adom Fel Alapítvány rendhagyó sajtótájékoztatót tartott december 3-án, ahol a központi téma egy gyönyörű ügy köré rajzolódott. 

Mikes Lélekközpont - A hely, ahol az álmok valóra válhatnak

Budapesten és szűkebb agglomerációjában a fogyatékossággal élő fiatalok számára jelenleg nagyon kevés az olyan lehetőség, ahol önálló, teljes életet élhetnek. A Nem Adom Fel Alapítvány már évek óta szeretne megoldást találni erre a problémára, és létrehozni egy 10-12 fiatalt befogadó otthont.

Papp Szabolcs, az alapítvány szóvivője Forrás: Frenyó Krisztina

Az alapítvány születése és ars poeticája

"Minden úgy kezdődött, hogy 2006-ban elkezdtek a sérült sorstársaink énekelni, zenélni, és annyira ügyesen szerepeltek, hogy utcazenélésből sikerült 400 ezer Ft-ot összegyűjteniük, amivel megalapították a Nemadomfel Együttest és későbbn az alapítványt is. Nem adták fel, ahogy mi sem adjuk fel, ezért vagyunk ma is itt" - mondta Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvívője. Az alapítványban mára 250 munkatárs dolgozik, 90 százalékuk megváltozott munkaképességű.

Nagy a mozgolódás az alapítványnál: szeretnének létrehozni egy 10-12 fős otthont sérült fiataloknak, ahol önálló életvitel mellett tölthetik a napjaikat. A Mikes Lélekközpontban újra lázas tevékenység folyik.Valami megindult. A kezdeti nehézségek után ismét gyűjtési kampány kezdősött a Lélekközpont javára. A Lélekközpont támogatott lakhatásáért hívták össze a sajtótájékoztatót az alapítvány munkatársai, segítői.

Forrás: Frenyó Krisztina

Mikes Lélekközpont - Állj mellénk Te is!

Hogyan tudsz segíteni?

A Mikes Lélekközpont nem csupán egy nagyszerű közösségi kezdeményezés, hanem:

  • egy ÁLOM: arról, melyben fogyatékkal élő fiatalok önálló életet élhetnek
  • egy HELY, amely otthont és biztonságot jelent
  • egy FEJLESZTŐ KÖZPONT, ahol a Léleköntő program autizmussal és ADHD-val élő gyermekeknek és családjainak nyújt szakmai segítséget

Az alapítványnak 2019-ben sikerült megvásárolnia egy telket a XI. Kerületi Mikes Kelemen utcában,
ahol terveik szerint felépülhetne a Mikes Lélekközpont.
Nemrégiben az élet egy olyan lehetőséget kínált, amelynek segítségével a Lélekközpontnak sikerült a figyelem középpontjába kerülnie, és ezzel újult energiával folytatódhatott tovább a munka. A támogatók egymásnak adták a kilincset, és szép számmal álltak a terv mellé újabb szponzorok, szakemberek, önkéntes segítők is.

Mikes Lélekközpont projekt Forrás: Frenyó Krisztina

Nevek, amelyek mögött segítő szándékú emberek lakoznak

K. Szabó Bence építész vállalta a tervezési és engedélyeztetési munkák lebonyolítását,
Szabó Mónika projektmenedzser pedig a komplett építési munkálatok koordinálását. Ő az, akinek karitatív munkássága és segítségnyújtása már szélesebb körökben is ismert. Ahogy nyilatkozta, belőle ösztönösen jön a segíteni akarás; és ameddig lehetőségei és keretei engedik, tovább is igyekszik segíteni.

A nemes célú építkezés mellé állt Magyarország legnagyobb tégla- és tetőcserépgyártó vállalata is, a Wienerberger Téglaipari Zrt. Itt meg kell említeni egy szintén ismert és sikeres csapatot, a Rockwool Hungary Kft-t, akik szintén szponzorként álltak az ügy mellé: a kezdetektől figyelemmel kísérik és segítik az alapítvány munkásságát. Az, aki pedig ezt a sokrétű munkát a szívén viselve koordinálja: Lestyán Mária, a vállalat fejlesztési és szakmai kapcsolatokért felelős igazgatója.

Dely Géza, a Nem Adom Fel Alapítvány kuratóriumi elnöke az elejétől kezdve mindent megtesz azért, hogy a projekt sikeres kimenetelű legyen: ebben igyekszik segítségére lenni az otthon leendő lakói közül Üveges Katalin, Németh Zsóka és édesapja, Németh Zsolt. Vető Anna szintúgy szívügyének tekinti a munka sikerét, nem véletlenül a Lélekmentő program szakmai vezetője. Mindannyian hosszasan nyilatkoztak a célról, az építkezésről, a tervekről, vágyakról, álmokról.

Dely Géza, a Nem Adom Fel Alapítvány kuratóriumi elnöke Forrás: Frenyó Krisztina

Mi is igyekeztünk, ha csak dióhéjban is, de összefoglalni a Nem Adom Fel Alapítvány Mikes Lélekközpontjának elhivatottságát, célját és léleküzenetét. Reméljük, hogy sikerült valamit átadni nektek, olvasóknak is, és mindenképpen figyelmet szentelni ennek a fontos, nemes ügynek.

A megépítendő Mikes Lélekközpont 10-12 fogyatékkal élő fiatal számára teremtené meg az önállósodás lehetőségét amellett, hogy 0-24 órás segítőszolgálat keretében elérhető maradna számukra az a biztos háttér, mely szükséges és elégséges ahhoz, hogy lehetőségeikhez mérten önállóan tudják élni életüket.

Köztük van az az Üveges Zsuzsanna is, akit édesanyja egy súlyos gerincbaleset következtében már nem tud otthon ellátni, és akinek társaival együtt nagy szüksége lenne egy szakemberek által felügyelt, emberi léptékű, nyugodt lakhatásra egy léleksimogató otthonban - amilyennek a Mikes Lélekközpontot is megálmodták. Segítsünk együtt, akár önkéntes munkával, akár adományokkal az igazán rászorulókon. Mert adni jó, segíteni felemelő érzés.

Ha csak egy tégla árával segítesz is, számukra már az is egy lépés álmuk megvalósítása felé!

Ahogy a Nem Adom Fel Alapítvány, így a Life.hu is hisz a közösség erejében, és abban, hogy közös összefogással az álmuk megvalósítása már nincs messze. Legyetek ti is részesei ennek a nagyszerű közösségi összefogásnak!

Forrás: Nem Adom Fel Alapítvány

További részletek a projekttel kapcsolatban:

Honlap: www.nemadomfel.hu/mikes

Facebook: www.facebook.com/mikeslelekkozpont
Youtube: Mikes Lélekközpont Kampányfilm

"Soha nem adom fel
Nem kísérhet újra a magány
Soha nem adom fel
Nem jöhet több szomorú délután
Soha nem adom fel
Míg kezemet fogja egy igazi jóbarát
Mert így együtt soha nem adjuk fel"

Nem Adom Fel Együttes - SOHA NEM ADJUK FEL (Írta: Kiss Barna)

Ez a dal mindent elmond, ahogy az énekes előadók is: Rúzsa Magdi, Révész Sándor, Caramel, Kiki és a NEMADOMFEL Együttes tagjai.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.