A történelem megmutatja nekünk, hogy milyen könnyen változnak meg az országhatárok, amelyekről azt feltételezhetnénk, hogy állandóak. 

A határok gyakran tükröt tartanak, és sokat elmondanak az országok kapcsolatairól. A baráti nemzetek, különösen az Európai Unió schengeni övezetének határai szinte egyáltalán nem léteznek a maguk fizikai valójukban, és csak egy vonalat vagy útjelzést tartalmaznak. Az egyéb határokat természetes folyók, őrök vagy demilitarizált zónák határolják.

Egészen különleges helyzetek jöttek létre a történelem során a különböző országok között. Furcsa, vicces és csodaszép, természetes országhatárokat is mutatunk a nagyvilágból. Kezdjük rögtön Európával.

Hollandia – Belgium

Jól a lábunk elé kell nézni, ha a holland Baarle-Nassauban járunk, ugyanis valóban csupán egyetlen lépés választ el a belga Baarle-Hertogtól. A két város gyakorlatilag ikerváros, ám egy középkorban megkötött adásvételi szerződés miatt a két ország között húzódó határokat bonyolultan jelölték ki. Olyannyira, hogy van, ahol a határ utcát, sőt lakóházat bont két részre. A holland részen található Den Engel kávézóban ha egy kicsit jobban kitoljuk a széket, könnyen előfordulhat, hogy már Belgiumban szürcsöljük a kávénkat.

Jól a lábunk elé kell nézni, ha a holland Baarle-Nassauban járunk, ugyanis valóban csupán egyetlen lépés választ el a belga Baarle-HertogtólForrás: AFP/Francois Walschaerts

Németország – Svájc

Ha nem lennénk résen, akkor kirándulás közben észre sem vennénk azt a táblát, ami Bázel közelében található. Nem is olyan bonyolult Svájcból átsétálni Németországba, de Franciaországba sem, miután a svájci város épp e három ország találkozásánál található. 

Nem is olyan bonyolult Svájcból átsétálni NémetországbaForrás: Valery Shanin/Shutterstock

Liechtenstein – Svájc 

Csak a Rajna választja el egymástól a Svájc és Ausztria közé beékelődő Liechtensteint Svájctól, a két ország határa pedig a folyó kellős közepén található. Hogy mégis hogyan lehetünk észrevétlenül itt is és ott is? A folyón van egy átívelő tábla, amely könnyen elárulja, hogy éppen melyik országban vagyunk. 

Csak a Rajna választja el egymástól a Svájc és Ausztria közé beékelődő Liechtensteint SvájctólForrás: AFP/Fabrice Coffrini

A Hotel Arbez vagy a Hotel Arbez Franco-Suisse a La Cure nevű pici településen található, a svájci és francia határon. Az érdekessége, hogy több szobáját átszeli a határvonal. A II. világháború idején a német megszállás alatt a németek a hotel francia részére beléphettek, a svájci viszont tabu volt, és mivel az emeletre vezető lépcső francia területen kezdődött, és svájcin ért véget, így az emeleten kereshettek búvóhelyet a francia ellenállás tagjai.

A Hotel Arbez vagy a Hotel Arbez Franco-Suisse több szobáját átszeli a határvonalForrás: Photononstop via AFP/Isabelle Pinsson / Photononstop/Isabelle Pinsson

Kenya – Tanzánia

Nem nehéz célt téveszteni az afriakai Masai Mara Nemzeti Rezervátumban, ahol csak egy lépés Kenyából Tanzánia. De csak akkor láthatjuk meg, hogy a Serengeti Nemzeti Parkkal egybefüggő területet alkotó parkban épp egy másik ország földjét tapossuk, ha igazán szemfülesek vagyunk. 

Az afrikai Masai Mara Nemzeti Rezervátumban csak egy lépés Kenyából TanzániaForrás: AFP/Tony Karumba

Zambia – Zimbabwe

Zambiát Zimbabwetől a Viktória-vízesés választja el egymástól, amely 1934 óta védelem alatt áll. A vízesés szélessége a Zambézi folyó februári és márciusi tetőzésekor elérheti akár a két kilométert is. Ilyenkor a világ legnagyobb vízfüggönye jön létre. 

Zambiát Zimbabwétől a Viktória-vízesés választja el egymástólForrás: Shutterstock