Kulcsár Edina vőlegényével, Mátéval is úgy szakított, mint Csutival

Forrás: Facebook/Kulcsár Edina -
Kulcsár Edina Csuti vőlegény szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pár napja jelentette be Kulcsár Edina és Csuti, hogy különválnak, hiába próbálták, nem sikerült megmenteni a házasságukat. Edina már új párja oldalán vigasztalódik, a rapper G.w.M-nek pedig pont a férje mutatta be őt.

A Bors idézte fel, hogy Edinának már volt egyszer egy hasonló szakítása. Korábbi vőlegénye, Máté mutatta be Csutinak, és miután Edina felbontotta az eljegyzését, össze is jöttek. Erről Csuti a Life TV-n mesélt Szulák Andrea műsorában.

"Nem a legjobb barátomnak, de egy nagyon jó haveromnak volt a barátnője, és miután ők szakítottak, mi három hónapra rá elkezdtünk máshogy nézni egymásra" - mondta akkor.

Kulcsár Edina szakításáról és új kapcsolatáról mindent megtudhatsz itt!

A Mátéval való szakításáról Edina 2015-ben így nyilatkozott: "Nincs senki más az életemben, csupán arról van szó, hogy lelkileg már nem éreztem azt a támogatást, amit korábban Máté nyújtott nekem."
Három hónappal később Csutival felvállalták a szerelmüket.

Kulcsár Edina és Csuti Forrás: Csuti/Instagram

A lap a két szakítás között több hasonlóságot is felfedezett: a Mátéval és a Csutival való szerelem is hat évig tartott, az új pasik mindkét esetben ismerték a régit, mindkét szakítás okának az elhidegülést nevezte meg Edina, és mindkét szakítás után az igazi szerelem talált rá a szépségkirálynőre.

Kulcsár Edina korábbi jegyese, Máté sikeres üzletember, öt év után jegyezte el a szépségkirálynőt. Esküvőjüket a szépségkirálynői teendők miatt halasztották el.

Kulcsár Edina és Máté 2015-ben Forrás: Facebook/Kulcsár Edina

"Én vagyok Magyarországon a legszerencsésebb férfi! A legszebb nővel ébredek, a legszebb nővel fekszem, a legszebb nő mondja nekem, hogy szeretlek. Kell ennél több? Nagyon komolyak a szándékaim Edinával, akivel több mint öt éve ismerjük egymást, négy és fél éve alkotunk egy párt. Az első pillanattól kezdve együtt is élünk, és tavaly eljegyeztem. Ebben az évben az esküvőre már sajnos nem lesz idő, a kisasszonynak a világversenyre kell készülnie, így azt csak a jövő nyárra tervezhetjük" - mondta boldogan a Life.hu-nak 2014 nyarán Máté. Az esküvőre nem került sor, szakítás lett a vége, Edina életébe pedig berobbant Csuti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.